A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711 ...

Ä XVI. SZAZAD.
I. FEJEZET.
Az irodalom nyelve.
A tótok a szlávság néprajzi központja, nyelvük pedig
kicsiben az összes szláv nyelvek képe. Sokféle nyelvjárásra
szóródva megint három egységbe olvad össze:
1. nyugati vagy cseh-szlovák dialektusba (Nyitra-, Pozsony-
és déli Trencsén megyékben), 2. északkeleti
vagy lengyel-tót dialektusba (Sáros-, Szepes-, Abauj-,
Zemplén- és Gömör megyékben), 3. közép-, vagy tiszta
szlovák dialektusba (Túróc-, Liptó-, déli Árva-, felső
Trencsén-, Zólyom-, Bars- és Nógrád megyékben). 1
A világ közvéleménye mintegy 50 év óta úgy tudja,
— ámde hamisan — hogy a tót nyelv csak tájszólása a
csehnek. Még a legnagyobb szlavisták (Jagic, Miklosichy
sem vettek tudomást a kettő közötti nagy különbségről.
A szlavisták ugyanis csak azt a tót nyelvet ismerték,
amely könyvekben került szemük elé, de egyetlenegy
sem vette azt a fáradságot, hogy a tót nép közé ment
volna, a tót nyelv megismerésére. A mai irodalmi tót
nyelv viszont a XIX. század közepén kezdett erősen
fejlődni, s emellett irányitói túlon-túl kerültek cseh
nyelvészek hatása alá. Hiába próbálta meg a katolikus
Bernolák Antal 1790 óta a nép nyelvét tenni irodalmivá,
hiába 1844-ben az evangélikus Stúr Lajos: a szépen
induló kezdet belefúlt a Bach-korszakban uralomrajutó
cseh irodalmárok elfojtó áradatába.
1
J. Vlcek: i. m. 1. és kk.
11