értekezés - edu.u-szeged.hu - Szegedi Tudományegyetem

2. A kétnyelvűség – alapfogalmak és kutatási irányok2. 1. A kétnyelvűség meghatározása(i)A kétnyelvűség sokféle meghatározásával találkozhatunk a szakirodalomtanulmányozásakor. Közös jellemzőjük, hogy legtöbbször skálák, fogalompárok mentén írjákle a jelenséget. A leggyakrabban használt fogalompárok az aktív-passzív, kiegyensúlyozottdomináns,természetes- iskolai, korai-kései, népi-elit, hozzáadó-felcserélő. Mivel ezek csupánegy-egy jellemző mentén írják le a jelenséget (mint a beszédprodukció, a kétnyelvűvé váláskontextusa, módja, ideje, kompetencia, a nyelvek szerepe), távolról sem írják le a bilingválishelyzetek sokféleségét (Bartha, 1999).A kétnyelvűség meghatározásának egyik alapvető kérdése, milyen fokúnyelvismerettel kell valakinek rendelkeznie ahhoz, hogy kétnyelvűnek nevezhessük. Ebben azértelemben találunk olyan meghatározásokat is, amelyek szerint ehhez mindkét nyelven teljes„anyanyelvi kontroll” szükséges. Ennek a szemléletnek a meghatározó alakja Bloomfield, akiszerint az a személy tekinthető kétnyelvűnek, aki mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszéli(Bloomfield, 1933/1970, 56 o.), de hasonló meghatározásokat találunk más szerzők esetébenis (lásd Hörmann,1970). A másik végleten olyan meghatározásokat találunk, amelyek táganértelmezik a kétnyelvűséget, elegendőnek tartva a második nyelv minimális mértékű,elfogadható ismeretét vagy használatát. Diebold szerint a kétnyelvűség „a második nyelvlehetséges modelljeivel való érintkezés és ezek anyanyelvi környezetben való használatánakképessége” (1961, 111 o.)., MacNamara, (1967) megítélésében az is elegendő, ha a másodiknyelven a négy alapvető nyelvi készség (beszéd, megértés, olvasás, írás) egyikénekbirtokában vagyunk, Myers-Scotton, pedig a második nyelvben megmutatkozó „minimálisjártasság” meghatározására hoz példákat (2006, 44 o.).Bartha (1999) elemzésében rámutat, hogy az évek során a kétnyelvűség fogalmánakkiszélesedése mellett egyre inkább előtérbe került a kontinuum-jellegének hangsúlyozása.Ugyanakkor a nyelvismeret valamely fokának meghatározási kísérleteiről a hangsúly átkerül anyelvhasználatra. A kétnyelvűséggel foglalkozó munkák közül többen (Mackey, 1968;Grosjean, 1982; Romaine, 1989/1995; Bartha, 1999) Weinreich meghatározását idézik a10