âHa a civilizált embert â vagyis azt, aki védve van veszélyektÅl és ...
âHa a civilizált embert â vagyis azt, aki védve van veszélyektÅl és ...
âHa a civilizált embert â vagyis azt, aki védve van veszélyektÅl és ...
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest<br />
Z. FARKAS ERZSÉBET<br />
CSIKOROG A HÓ<br />
Lábam alatt porrá váló hópehely<br />
szürkévé szántja ragyogó tónusát<br />
rendetlen hóbuckák síkos dombjain<br />
száguldok az alkalom idıszárnyán<br />
a tiszta metafora fehér habjain<br />
már nem csikorog a hó.<br />
szeret, ahogyan vagyunk. Ilyenkor Advent<br />
csendjében…<br />
ÚTON<br />
Csonttá dermedt a természet;<br />
életem ablakából figyelem<br />
s a tél ölelésében érzem,<br />
hogy a nyár nem múlik el<br />
szívembıl, amíg szeret.<br />
ADVENT CSENDJÉBEN<br />
Mikulás már eltoporgott! A csizmák<br />
újabb fényesítésre várnak, hogy kívánságokkal<br />
a jászol melletti fa alá kerüljenek. December<br />
hónapunk várakozásra, csöndes munkára<br />
késztet bennünket! Olyan egymás utáni<br />
melankolikus állapotba kerülünk. Ezek a<br />
nyugalmas napok belsı titkai. Mert készülnünk<br />
kell, mégis várakozunk. Kettıs érzés fog el<br />
bennünket. Hideg <strong>van</strong>, így nem lehet ablakot<br />
tisztítani, de hát közeleg az ünnep!<br />
Az Idı mégsem engedi, hogy külsı<br />
dolgokkal törıdjünk. Csak a bentiek<br />
fontosak… Örülünk az életnek, a meleg<br />
szobának, a csendnek. Mégis nyugtalanok<br />
vagyunk valamiért. Félve gondolunk azokra,<br />
<strong>aki</strong>knek hiányozhat mindez. Nincs meleg<br />
szobájuk. Nincs belsı csendjük. Ilyenkor sokat<br />
gondolunk az elmúlásra, de ezzel<br />
párhuzamosan az újjászületésre is.<br />
Magunkban hordozzuk a törekvést, hogy<br />
szeretve legyünk, mert tudjuk, egyedül senki<br />
nem tud boldog lenni. A szeretet is csak mások<br />
által mőködik bennünk. Mert mit ér a<br />
boldogság érzése, ha nem oszthatjuk meg<br />
másokkal!<br />
Ilyen csöndes téli napokon, amikor egyre<br />
kevesebb a nappali világosság, el-elnézegetjük<br />
a kívülrıl besugárzó ünnepi elıkészületek<br />
fényeit. Örömmel tölt el.<br />
Vágyunk arra, hogy a még szokatlan csupasz<br />
faágakat belepje a hó. Milyen szikrázóak<br />
tudnak lenni a hófehérrel borított fenyık!<br />
Sóvárgás fog el bennünket Val<strong>aki</strong> után.<br />
Aki megnyugtat. Aki velünk <strong>van</strong>. Aki így<br />
BETLEHEMI CSILLAG<br />
Irgalmatlanul átzuhog rajtunk a lét<br />
égnek a gyertyák<br />
sírunk és siratunk<br />
a riadt emlék becsukja két szemét.<br />
Lelkünkbe söpörjük össze a bánatot<br />
figyeljük a jelet<br />
vacogunk a télben<br />
félve várjuk a betlehemi csillagot.<br />
Az érces hang visszhangzik az éjszakában<br />
didergı a néma válasz<br />
felüti fejét a rémület<br />
Heródes gyanúja az élet medrében.<br />
Harcban keresi a megváltó hatalmat<br />
rémült anyák elbújnak elıle<br />
katonák elıl nincs menekvés<br />
csecsemık sikolya fedi el arcukat<br />
Fellármázzák síró Betlehem városát<br />
hideglelés hull a véres hóban<br />
gyalázat mocska toporog,<br />
amíg az összes házat átforgatják.<br />
Hatalmas szótlanság terül szét a tájon<br />
mindenki és minden várakozik<br />
sírunk és siratunk,<br />
hogy a riadt emlék végre becsukódjon.<br />
Szívünkbe söpörjük a zúgó bánatot<br />
lázasan figyeljük a jelet, hogy<br />
fájdalmunkból gyógyuljunk veled<br />
vágyva-várjuk a Betlehemi Csillagot.<br />
116
Change language