AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest HAJDRIK-PATÓ SELAM „Projekciók sorozat” egyik képe HAJDRIK-PATÓ SELAM alkotása HAJDRIK-PATÓ SELAM alkotása HAJDRIK-PATÓ SELAM alkotása 130
AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest HAJDRIK-PATÓ SELAM HAJDRIK-PATÓ SELAM tulajdonosa és fıszerkesztıje a Törökszentmiklós székhelyen lévı ÚJJÁSZÜLETÉS címő irodalmi periodikának. Elérése: Hajdrik-Pató Selam [hajdrikpatoselam@citromail.hu] AZ AGY Szávitri idejét sem tudta már pontosan, mióta bolyong a világban kis úti-kofferével. Úgy százévente eldobta nyőtt bırgúnyáját, kiszolgált személyi adatait, s nyugovóra tért a Megnyilvánulatlanban. Eltöltött hol hosszabb, hol rövidebb idıt abban a birodalomban, melyet a Valóság Földjén az Álom Mezejének tartanak, majd feltöltekezve a múlt és jövı jelenként egyszerre ráomló látomásával, ismét készen állt felölteni az addigra éppen elkészült, életfeladatához jól illeszkedı, új, eleven bırruhát. Unos-untalan váltakoztak a korok és a földrészek, ahol létbelépett; változtak nevei, hivatásai, hozzátartozói; egyetlen dolog volt létsodrásában állandó: a magával hordozott kis koffer. Alig emlékezett rá, mióta ırzi, s hogy mily módon lehet képes minden megtestesülésében ismét magához ragadni! Csak ismétlıdı, százévenkénti álmaiban idézıdött fel rendre, mit tartalmaz a réges-rég kulcsa-tőnt koffer. Ilyenkor jelenvalón látta <strong>azt</strong> a sorsfonalat, ahogyan a birtokába került. Látta önmagát, és Val<strong>aki</strong>t, <strong>aki</strong>vel összetartozik. A Val<strong>aki</strong>t, <strong>aki</strong> elıször elveszítette mindkét lábát, majd mindkét karját, s csupán fejével és törzsével is maga a Teljesség volt az ı számára. Aztán látta, hogy a Val<strong>aki</strong> szervei sorra felmondják a szolgálatot: elıször a veséit, majd tüdejét, végül a szívét helyettesítették mővi szervekkel, míg a Val<strong>aki</strong> rá nem ébredt, hogy törzsében már semmi nincs, ami eredeti önmagával megfeleltethetı lenne. A tökéletes orvosi technológia, a határtalanul zseniális emberi agy vívmányai, lehetıvé tették, hogy csupán sértetlen, ép agyának köszönhetıen mégis ugyanaz a személy maradjon, <strong>aki</strong> volt, sıt! Fizikai tehetetlenségében egyetlen megmaradt képességében: agya mőködtetésében, eddig ismeretlen területeinek feltérképezésében és aktiválásban túlszárnyalja mindazokat, <strong>aki</strong>knek ezen adottságát felaprózták, és fejlıdésében korlátozták a mindennapok kicsinyes problémái. Szávitri jelenlegi megtestesülésében nem emlékezett arra, hogyan is vált a Val<strong>aki</strong> végül egyetlen, test nélküli, ám halhatatlanul eleven aggyá... Még kevésbé arra, hogy' kerülhetett a különleges kofferbe... Az igazat megvallva Szávitri már <strong>azt</strong> sem tudta pontosan, mi rejlik elhagyhatatlan poggyászában; csak hordozta magával. Elnevezte a Hang otthonának. Azért annak, mert magányában - és cs<strong>aki</strong>s akkor -, beszélgetni tudott a benne rejtızı Láthatatlannal. Minden érzését, gondolatát megosztotta Vele, és a Val<strong>aki</strong> meghatározta számára, mely élethelyzetben mit tegyen. Jól beleidegzıdött ez a különös szolgálat; évezredekkel ezelıtt, amikor a Val<strong>aki</strong> elvesztette tagjait, s felszólította ıt: „Mától legyen a te lábad az enyém, lépj helyettem is!”, vagy: „Mától a te kezed legyen az enyém, tedd helyettem ezt és ezt!” -, kódot vert szívébe és elméjébe ez a Hang. Nem volt újszerő, amikor a Val<strong>aki</strong> így szólt rejtekébıl: „Mától a te szemed legyen az én látásom kapuja is!”. Ez a láthatatlan egység a világon senkinek nem szúrt szemet, és Szávitri tudta, hogy ez így is <strong>van</strong> jól. Életrıl-életre csodálatosan ívelt útja a földön, míg egy pillanatban, melyet "ébredésként" élt meg, de valójában inkább lelke elszenderedésének elsı mozzanata volt ez –, arra gondolt, hogy nincs is saját élete! Maga körül <strong>azt</strong> látta, hogy az emberek önállóak: saját érzéseik, meglátásaik szerint gondolkodnak és döntenek tetteikrıl. Hirtelen határtalan vágy fogta el, hogy ı is önálló legyen! Ám ahhoz, hogy meg tudjon szabadulni a Hang hatalmától, elıször is tudnia kellett: ki, vagy mi az a láthatatlan sorsformáló erı, mely poggyászában lakozik?! Elhatározta, hogy felfeszíti a koffert. Ez volt az elsı alkalom, hogy sem érzéseit, sem szándékát nem beszélte meg a Hanggal –, az mégis belelátott (szemek nélkül is) a tudatába. – Nem szabad feltörnöd a koffert! Csak a kulcsával nyitható, az pedig bele <strong>van</strong> zárva! – figyelmeztette a Hang. „Paradoxon!” –, gondolta Szávitri, és meghozta élete elsı önálló döntését. Ütni-vágni kezdte a koffert, ahol csak érte, s közben kifejezhetetlen fájdalmat érzett testében. De nem érdekelte! Ki akart kerülni a hatalom alól, bármi áron! Tulajdon, mindenkitıl és mindentıl független, önálló létet akart! Az utolsó, rettenetes sújtásnál tekintetébe villant a titokzatos tartalom: Egy Agy, majd összecsuklottak lábai, kiszállt karjaiból az erı, elhomályosult és megszőnt látása. Az Álmok Mezején eszmélve, alig egy méternyivel a Valóság Földje felett, iszonyatos látvány tárult szemei elé: a koffer helyén darabokra cincált egykori személye. – Te voltam én -, hallotta a Hangot, immár nem a kofferbıl és nem is a saját ajkáról, hanem a Megnyilvánulatlanból... 131