AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest CS. HAJDÚ ILONA: Táncosnı (festmény) CS. HAJDÚ ILONA: Filmpillanat (festmény) CS. HAJDÚ ILONA: İszi lombok (akvarell) CS. HAJDÚ ILONA: Szobabelsı (festmény) 146
AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest CS HAJDÚ ILONA TALÁN Bolbáné, született Decsi Ilona, szép asszony volt. Ragyogó szép szemében a fiatalság tüze égett. Jóval túl volt már a hat<strong>van</strong>adik évén, de ezt senki sem gondolta volna róla. Ezüstösen csillogó haján egy csöppnyi kék árnyalatot lehetett felfedezni, ami még jobban kiemelte magas homlokát. Itt-ott egy huncut ráncocskát csalt rá az idı. Mindig fess eleganciával, válogatott ruháiban, megnyerı jelenség volt. Sajnos az évek és az élet úgy hozta, hogy elhagyta második férje. Nem magától ment el, elvitte tıle a halál. Bánatában egyetlen vigasza a lánya, Ibolya volt, <strong>aki</strong> népes unokákkal körül véve, nap mint nap meglátogatta, így enyhítette özvegysége bús magányát. Miután a sors úgy hozta leánya életét, hogy 25 év után elvált a férjétıl, anya-lánya kapcsolata még szorosabbá vált. A hivatal, ahol Ibolya dolgozott, patinás, különleges intézmény hírében állt; ez a hivatal törıdött dolgozóinak egészségével, ami többek között abból is állt, hogy minden évben általános, mindenre kiterjedı orvosi-egészségügyi szőrıvizsgálatot tett lehetıvé. Ezen az ingyenes ellátáson nagy odafigyeléssel és teljes körő kivizsgálással térképezték fel az egyén fizikai állapotát, így az esetek túlnyomó többségében elkerülhetıvé válhatott az esetleges betegségek krónikussá, súlyosabbá válása, az idejében felderített jelenségek idıbeni orvoslása, kezelése életeket menthetett meg. Ibolya mindig elmesélte anyjának ezeket a történéseket, <strong>aki</strong> meg is hallgatta, de csak mosolygott, azzal a huncut mosolygással, amit cs<strong>aki</strong>s İ tudott egyedül. Csak ennyit jegyzett meg: – Ugyan már, amit a sors kiszabott, úgyis eljön, hiába minden kutakodás, orvosi elırejelzés, ami meg <strong>van</strong> írva, <strong>azt</strong> elkerülni senki sem tudja, hidd el kislányom. Én már húsz éve nem voltam semmiféle vizsgálaton, fıként nıgyógyászaton nem, Ha bajom volna, már tudnék róla. Egy bajom azért akad – folytatta – Nagyon hiányzik Jani, sohase érezd át a kedvesed elvesztését kicsim. – Amint e szavakat kiejtette ajkain, egy gyémánt könnycsepp gördült végig szép orcáján. Ibolya csak nézte és arra gondolt: – Nincs ez így jól, hogy <strong>aki</strong>k ilyen szépen és boldogságban éltek, mint az anyukája Jánossal, <strong>aki</strong>t ı is és az egész családja befogadott és tisztelt, a Jánost miért vette el a jóisten, miért ilyen hamar, hiszen nagyon sokan élnek sokáig derősen, egészségben. De hát mit lehet tenni, ilyen a sors. A lány, belegondolva ebbe a keserő élménybe, már eldöntötte magában, hogy anyukáját rábeszéli egy alapos kivizsgálásra. Valahogy ráérzett a veszélyre. De hiába gyızködte, anyja hajthatatlan volt. Pár évvel késıbb, az áram díjának befizetésénél, találkozott egy jólszituált úriemberrel. – Fehérvári József vagyok – mutatkozott be a férfi és kedvesen mosolyogva, melegen, de nem tolakodóan, lehelet– finoman szorította meg anyja odanyújtott kezét. Szóba elegyedtek és ebbıl a találkozásból egy kedves, kései, két éves románc lett. Együtt mentek le kirándulni a csatorna menti hétvégi házikóba és a férfi megajándékozta szerelemmel, <strong>aki</strong> együttlétük alatt nagyon figyelmes és segítıkész volt. Ibolya számára édesanyjának ez a kapcsolata is nagyon kellemes élmény volt. De a sors olykor (vagy sokszor) kegyetlen. Mielıtt még a kibontakozó románc tartóssá válhatott volna, Józsi bácsi meghalt. Ezután az események felgyorsultak. 1997- ben, egy elesés következtében, anyja mellén egy kis csomó keletkezett, amit anyja csak jóval a baleset után árult el. Ibolya újólag említette, hogy mutassák meg egy szakorvosnak, de hiába erısködött, hajthatatlan maradt, ismét nem tudta rábeszélni, S ám jött a baj. Félórányira laktak egymástól, Ibolya kéthetenként, pénteken látogatta édesanyját, Szokása szerint ezen a pénteken is elindult, hogy vele töltse el a hétvégét. Reggel kilencre meg is érkezett. Ijedten látta, hogy anyja összegörnyedve ült az ágy szélén. Vérzett. Gyors fürdés, majd a lány ellentmondást nem tőrıen közölte: – Azonnal elmegyünk az orvoshoz, nincs mese. Most már mondhatsz bármit, nem engedek az elhatározásomból. Ibolya hajthatatlan volt. Urológia, nıgyógyászat - baj <strong>van</strong>, érezte gyötrıdve a zsigereiben, de magában sulykolta a szavakat. Megszeppent anyján is látszott már az ijedtség. Ezért nem akarta megszidni a nemtörıdömsége miatt. Elég baj <strong>van</strong> így is. Felgyorsultak az események. Kórház, szövettan, Diagnózis: petefészek rák, mőtétre javasolva. Mivel már görcsös rázkódások is jelentkeztek, sürgısséggel intézték a dolgot. A mellében lévı dudorról mélyen hallgatott. Ibolya azonban, beszélve az adjunktussal, arra a következtetésre jutott, hogy egyúttal a mellben lévı csomót is el kellene távolítani, ezzel talán megállítható a terjedése. Bolbáné Decsi Ilona most <strong>azt</strong>án igazán megijedt, amire nyomós oka is volt..., és csak hallgatta az orvosok szemrehányásait. – Drága asszonyom, mikor járt Ön nıgyógyászati szőrésen? Mondana egy évet legalább? És mikor volt tüdıszőrésen? És mammográfián? – és csak sorolta, sorolta 147