„Ha a civilizált embert — vagyis azt, aki védve van veszélyektől és ...

AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest
ARTHUR MADSEN
A ZOKNI (részlet)
- Bácsi! Vegye meg ezt a fát! - zavarta meg
elmélkedésemet egy csilingelı gyerekhang.
Odafordultam és megilletıdve néztem a hétéves
forma, aranyszıke hajú kislányra. Kék szemei
mosolyogva tündököltek, ártatlan arcát már
pirosra csípte a decemberi hideg. Már nem
voltam messze otthonomtól, szemem sarkából
láttam is a koromsötéten ásítozó utcai
ablakomat.
- Hát te? Miért nem vagy otthon? - morogtam rá
bizalmatlanul. - Apukád már biztosan keres.
- Nekem nincs apukám - felelte a kislány és
leheletével melengetni kezdte apró kezecskéit.
- Az anyukám otthon fekszik, beteg - folytatta
halkan, de a hangjából életerıs dac áradt.
- Ha eladom a fát, a pénzbıl veszek neki
gyógyszert. Az lesz a mi karácsonyi
ajándékunk.
A kislány szavai hallatán elıször kirázott a
hideg, majd még soha nem érzett melegség
öntötte el a szívemet. Ösztönbıl cselekedtem. A
fát azonnal megvettem és a pénz mellé a kislány
kezébe nyomtam a zacskó szaloncukrot is.
Hálásan nézett fel rám, de törpének éreztem
magam mellette.
AZ IGAZ MADSEN (részlet)
- Tessék, Weaver - szóltam bele a kagylóba, a
háttérbıl hallatszódott a szürke, öreg falióra
monoton kattogása.
- Tyler - zilált Arthur a telefonba. - Nem fogod
elhinni!
- Nyögd már ki, hogy mi van! - förmedtem rá és
unottan néztem az ablaküvegen ırült táncot járó
elhízott esıcseppeket.
- Álmodtam, ma éjjel álmot láttam - visított
hangosan és tudtam, hogy a lelkét földöntúli
gyönyör járja át. - Átmegyek!
- Gyere! - mondtam lelkesedve, de addigra már
Arthur letette a telefont.
Nem telt bele fél óra és a barátom már ott ült a
sötétkék mintázatú, szürke orkándzsekijében a
kandallóm elıtt. Ujjaival idegesen babrálta a
keménydobozos Clawson zárjegyét és
szemeiben olyan élet lobogott, hogy a kandalló
tüzének vakító fénye karácsonyi kismécses volt
hozzá képest.
- Mesélj már - sürgettem izgatottan, de ı még
mindig a cigarettájával volt elfoglalva. Végig
kellett néznem, ahogy kihúz a dobozból egy
szál Clawsont, a végét benyálazza és a
jellegzetes, zöld öngyújtójával meggyújtja azt.
- Szerintem direkt húzza az agyam - gondoltam
és arcomra erıltettem az
„annyiraazértnemérdekelamitmondaniakarsz”
kifejezést. Azt hiszem, hogy ezt rögtön
megérezhette, mert azonnal a közepébe vágott:
- Vissza kell mennem!
- Tessék? - néztem rá bambán.
EGY KISFIÚ TÉLAPÓJA (részlet)
- Én is kérhetek a Télapótól? – csilingelt egy
gyerekhang Maria háta mögött.
- Jaj, Thymena! Hát persze, drágaságom –
mosolygott Weaver asszony Traumék
kislányára. Ezután teste hirtelen megvonaglott,
mert az utcáról beszőrıdı géppuskák ropogása
és a tankok súlyos csikorgása messzire
számőzte a Télapó legendáját. Ezek a hangok
már beitták magukat a hétköznapjaikba, de
valahogy mégsem tudták megszokni ıket.
Ilyenkor egymáshoz bújva imádkoztak, a halk
suttogások némileg felerısödtek a sötétségben
fuldokló pince remegı csendjében.
Már huszonhatodik napja voltak lent, amikor
abbamaradt a fegyverek ropogása és a
bakancsok dübörgése se hallatszódott már. A
patkányok mintha megérezték volna ezt, mert
egyre bátrabban bújtak elı fészkeikbıl. Weaver
asszony korábban félt tılük, de azonos sorsuk
miatt, néha ı is egy riadt patkánynak érezte
magát. Ámulattal nézte, ahogy a sarokban
megbúvó nagy, barna pók újra elkezdte szıni
csillogó hálóit. Maria gyomra korogni kezdett,
éhes volt. Szinte minden élelmük elfogyott,
utánpótlásuk nem volt, mert aki felment a
pincébıl, azt nem látták többet. Négyen
maradtak. İ, Tyler, Angelica Traum és
kislánya, Thymena. Angelica férje sem jött
vissza, ez iszonyúan megviselte a törékeny,
fiatal nıt. Thymena és Tyler minden lefekvés
elıtt a Télapóra gondolt és azt kérték, hogy
hozza vissza nekik az apukáikat.
194