âHa a civilizált embert â vagyis azt, aki védve van veszélyektÅl és ...
âHa a civilizált embert â vagyis azt, aki védve van veszélyektÅl és ...
âHa a civilizált embert â vagyis azt, aki védve van veszélyektÅl és ...
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest<br />
HÚRI VALÉRIA<br />
VIRÁGSZIRMOK ÉDESANYÁMNAK*<br />
A vissza- visszatérı télies idı ellenére sem<br />
késlekednek a tavaszi virágok szirmaikat<br />
bontogatni. Kertünk korai ékességei, a hóvirágok, a<br />
különbözı színekben tündöklı, de szerénységük<br />
által oly vonzó krókuszok, nem beszélve a<br />
százszorszépekrıl, a bimbózó nárciszokról,<br />
jácintokról, ibolyákról, ugyanúgy nyílnak, mint<br />
máskor. Pedig ez a tavasz egészen más mint az<br />
eddigiek... Nem tudják, hogy velem együtt ık is<br />
árván maradtak? Vagy ösztönösen érzik, hogy <strong>azt</strong> a<br />
gondoskodást, szeretetteljes ápolást ezentúl tılem is<br />
ugyanúgy megkapják?<br />
Könnyes szemmel, szívemben mély, sajgó őrt<br />
érezve sétálgatok a kertben, s szemrehányóan<br />
kérdezem tılük: Kinek nyíltok? Nincs már köztünk<br />
az édesanyám, <strong>aki</strong>nek a mosolya különösen táplált<br />
benneteket. Végül is igazatok <strong>van</strong> – döbbenek rá –<br />
hiszen most is tudtok kedveskedni neki.<br />
Gyertek – gondolok egyet –, ebbıl is, abból is<br />
veszek le pár szál kezem ügyébe hajló piciny<br />
virágot.<br />
Miközben ballagok a temetıbe, sorba veszem<br />
mik is azok, amikrıl mesélni szeretnék<br />
Édesanyámnak.<br />
Újra itt vagyok, anyukám! – érintem meg szokás<br />
szerint gyöngéden megsimítva a sírkövet. Már nem<br />
simogathatom piciny, törékeny kezedet, mint<br />
haldoklásod idején. Kerted, elsıként nyíló<br />
legkedvesebb virágaival érkeztem most. Gondolom<br />
már vártad lépteim ismerıs neszét.<br />
Voltam Attila bátyám sírjánál is. Tudom, nem<br />
tudtad megemészteni korai halálát. Nagyon<br />
hiányzol, a kilencvenéves, beteg édesapámnak is.<br />
Pedig mindent elkövetek, de téged, a hajszál híján<br />
hat<strong>van</strong> éve hő társát, nem pótolhatja senki sem.<br />
Amikor kicsi voltam, te meséltél nekem, majd<br />
jó éjt kívántál. Most én mesélek, békés pihenést<br />
kívánva.<br />
Képzeld, egy fényképedet kitettünk az asztalra.<br />
Oly kedvesen mosolyogsz rajta! így velünk vagy<br />
mindig. Marci dédunokád, amikor meglátott ott,<br />
örömében felkiáltott és megpuszilta a képet. Majd<br />
kiment a kertbe, s a pici kis markában szorongatott<br />
százszorszépekkel jött vissza. Dédimamának<br />
akarom vinni, mondta ellentmondást nem tőrıen.<br />
Kijöttünk hozzád vele, és a sírodat borító koszorúk<br />
alatt keresett téged. Nem látom sehol sem –, mondta<br />
szívfacsaróan, s bánatosan megkérdezte: mikor<br />
jössz haza. Mit nem adnánk azért, ha még egyszer<br />
találkozhatnánk!<br />
Nagyon szépen fejlıdik a nyolcadik dédunokád,<br />
Aliz baba is. A többiek is jól <strong>van</strong>nak, sokat<br />
emlegetnek.<br />
Sok-sok mindent mesélnék még, de már<br />
mennem kell. Kezd sötétedni, még búcsúzóul<br />
meggyújtok egy mécsest, melynek lángja még<br />
marasztal.<br />
Visszaülök picit még a sírt fedı rideg, beton<br />
szélére. Emlékfoszlányok kavalkádja fejemben:<br />
Azért nem volt mindig kapcsolatunk felhıtlen,<br />
szúr belém az ıszinteség tüskéje. Igen-igen,<br />
bólintok rá. Tátongott köztünk egy szakadék,<br />
amelynek titkát sosem fejthetem már meg..<br />
Valójában két éve, betegséged során kerültünk közel<br />
egymáshoz. Úgy érzem, minden tılem telhetıt<br />
megtettem érted, de vajon tudtodra adtam-e eléggé:<br />
köszönöm, hogy veletek élhettem?<br />
Életem legfájóbb napja lesz, nemsokára, amikor<br />
egyik legkedvesebb ünnepem, az anyák napja virrad<br />
ránk. Mily boldogan készülıdtem mindig, apró, de<br />
szívbıl jövı meglepetésekkel, már napokkal elıtte,<br />
köszöntésedre!<br />
Már nem puszilhatlak meg! Mindig<br />
megborzongtam, amikor láttam a temetıbe<br />
igyekvıket, anyák napi csokrokkal a kezükbe. Oly<br />
hálás voltam, hogy még voltál nekem!<br />
Köszönöm, hogy életet adtál, Édesanyám! Most<br />
én adok életet neked, azáltal, hogy életem minden<br />
percében rád gondolva, tovább éltetlek!<br />
Gyakran elgondolkodom, miért is akkor értjük<br />
meg, milyen nagy kincs volt az, amikor már nincsen<br />
az a kincs.<br />
Az én életembıl egy feketefátylas novemberi<br />
napon illant el ez a kincs.<br />
*Húri Valéria Virágszirmok édesanyámnak<br />
címő írása a Tápiószecsı által kiírt 2009-es<br />
országos vers- és prózaíró versenyen III.<br />
helyezést ért el felnıtt kategóriában.<br />
Gratulálunk Húri Valériának!<br />
[Fıszerkesztı megjegyzése]<br />
J.<br />
145
Change language