„Ha a civilizált embert — vagyis azt, aki védve van veszélyektől és ...

AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest
BORSÓS KÁROLY
RÓZSAKERTBEN...
Mily szép vagy rózsakert, gyönyörő virágok,
Mehetnék e hozzád, hervadó virágnak?
Ki titeket ápol, locsol, oly szép, mint magatok.
Mióta láttam ıt, nyugtalanul alszom.
Ha én is ott lehetnék, virág a kis kertben,
Tudom, nem hervadnék, szívem nem epedne.
Szánjál meg galambom, egyetlen szerelmem,
Te vagy az életem, és ha nem, hát végem.
Locsolgass csókoddal, szeretgess te engem,
Nem leszek hálátlan, Isten úgy segéljen!
Akkor nem hervadok, nyílik jóra szívem,
Oh te szép rózsaszál, egyetlen szerelmem.
Vagy ha tán mást szeretsz, s engem nem
szerethetsz,
Ki lát jó szívedbe, gyönyörő szerelmem.
Szép volna életünk, ha enyém lehetnél,
Nem adnálak másnak, életem te lennél.
Csókolj, ölelj és szeressél engem,
Legyek boldog veled, drága szerelmesem.
Nem jössz el énhozzám, én édes kedvesem.
Hagyod, hogy hervadjak, szívem elepedjen.
Kettınk szerelmébıl, szaporodna kerted,
Szép kis virágokkal, te szép szemő szentem.
Mondjad azt, hogy szeretsz, ápolgatsz majd
engem,
Ha már öreg leszek, kinn, a rózsakertben.
Vagy csak álmom marad, Édes kicsi szentem?
Akkor én meghalok, sorsom engem megver.
Hagyd, hogy letépjelek, tövis nélkül téged.
Meglásd, boldog leszel, vagy tán mind a ketten.
Úgy virágoznánk mi az élet kertjében,
Mind tavaszon virág, minden esztendıben.
De ha nem szeretsz már, verjen meg az Isten,
Hervadj el örökre, ott a rózsakertben!
ELREPÜLTEK MÁR A
GÓLYAMADARAK
Elrepültek már a gólyamadarak,
Elvitték a nyarat szívembıl.
Elköltözık én is, mint őzött vad,
Mely nem pihenve mindég tovatör.
El e virágtól, illatos tájtól,
Oda hol melegebb az otthon.
Messze el a szép kikelettıl,
Ahol szerelmed úgy meggyötört.
Mit ér már itt az életem tovább,
E megcsúfolt dermedt hideg tájon.
Nem mosolyognak szemeid, mint rég,
Hideg fagyos hosszú éjszakákon.
Elrepülök én is, mint a gólyák,
Nyugodt, melegebb keblet keresni.
Otthon helyett otthont lelek újra,
Hol igaz szerelmem szívbıl melengetik.
Tavasszal a gólyák visszatérnek,
De én hozzád vissza nem jövök.
Megcsúfoltad szívem mindörökre,
Szerelmünk többé már nem örök.
Lehet, hogy keringek felétek is,
Midın a gólya volt fészke felett.
Mit helyérıl régen leromboltak,
Ha ott új házat építenek.
Visszamegyek majd az örök nyárba,
Hol egykor dermedésbıl ébredek.
Lerakom fészkem ott örökre,
Lesz szívemnek szerelmi menedék.
Kezdek majd ott egy új szép életet,
Az emlékekbıl újjá ébredek.
Nem gondolok a sok csalódásra,
Mely régtıl fogva velem született.
J.
138