„Ha a civilizált embert — vagyis azt, aki védve van veszélyektől és ...

AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest
KLASZÁN ERZSÉBET
ÉDESANYÁM
Madár csicsereg, tavaszi lomb fakad,
Utam most az Almás-patak felé tart.
A temetı susogó fái alatt
Édesanyám hamvait takarja hant.
Sok éve már, - hogy jött a gyors üzenet:
Kórházban vagy, é s látni akarsz minket.
A kis öreg nénék közt olyan voltál,
Mint kórok közé került virágszál.
Nem hittük el, mikor azt emlegetted:
Az új tavasz nyílását nem éred meg,
S olyan hirtelen szálltál el jó anyám,
Mint riadt galamb, tőzvész lángjainál.
A sírodhoz vadrózsa bokor vezet.
A sok munkától dolgos, eres kezed –
Nem simogatja meg arcom már soha,
S nem nyújthat vigaszt lelked bársonya.
Szép voltál, szelíd-szavú, és türelmes.
Amikor jó atyám örökre elment –
Megtört smaragdzöld szemednek sugara.
A jóság te magad voltál, magad!
Az óra elszáll, s repül a gondolat.
Eszembe jut sok-sok intı szavad.
Kis csecsemıként bölcsıben ringattál,
Göröngyös úton jó szóval biztattál.
Messzire mentem, – hívtak az utak...
Révedı szemem a múlt selymén kutat.
Karod kitárod, é mosolyogni látlak,
Anyácskám! Az ég ırizze álmod!
PIACI IDILL
Hangos a nagy piac már kora reggel.
Áruikat pakolják a kofák.
Zöldség; gyümölcs halmok égig érnek fel,
Jönnek a vevık, megy az alkudozás.
Bicegve lépdel, látszik nagyon fáradt,
Kosarat cipel egy idıs bácsi.
Korán vonatra ült, - arca oly sápadt,
De keli a pénz, – hát kénytelen árulni.
Elnehezült lábbal vevıit várja,
Vidékrıl hozta a sok érett almát.
A friss gyümölcs önmagát kínálja,
Szépsége dicséri a dolgos gazdát.
Fogy is a jonatán, s hull az öregre:
Finom az íze, hozzon majd máskor is!
Odacsapódik, mint egy tarka lepke –
Fiatal asszonyka érdeklıdik.
Szeme sem áll jól, s a sok alma láttán
Huncutul az aggott legényre kacsint:
Szabad-e kóstolni, é mondja csak bátyám?!
S már fogja is az almát a kis hamis.
Harapjon bele, ízlelje csak lelkem!
A bá' egyszerre csak jókedvre derül.
Perdül-fordul a takaros menyecske,
S az alma nevetve kosarában ül.
Az ifjú hölgy piros mosolya lebben,
Dalra fakad karján a kosár.
Az öreg szeme párás lesz hirtelen,
S merengve néz a távozó után.
NYÁRI ZÁPOR
Piros hıség párája száll a nyárban,
Az erdıkben katedrális homály.
Tüzes rózsák égnek a nap kalapján,
Elalélt a lázas-homlokú táj.
Könnyő szél fut át a Balaton parton,
Gyöngy fodrok pihegnek a tó hátán.
A vágy hulláma vibrál egy szép arcon,
Chopin dala szárnyal a zongorán.
Simogat a sok-sok lágy, ezüstös hab,
Tetszhalott kikötı szundit lustán,
És terjeng az édes, bús virágillat,
S mint sóhaj a szélben, messzire száll.
Tó fenekére rejtıznek a halak.
Bokrok égı, vérvörösben állnak.
Lombok közé bújnak a kismadarak,
Permetezı, langy-esıre várnak.
Nem kell sokáig kérni az egeket:
A menny borongva a földre roskad,
Vakító villám viharral fenyeget,
S nagy, kövér esıcseppek potyognak.
Halovány szivárvány koszorút fon,
Rétek virágai mosolyognak,
S míg üveggyöngyét kiönti a zápor,
Párája száll a parti homoknak.
82