„Ha a civilizált embert — vagyis azt, aki védve van veszélyektől és ...

AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest
TÓTH ZSUZSANNA SÁRA
A FENYİ MESÉJE
Csillagfényes karácsonyéj,
Havas erdıben vén fenyı mesél:
–Sok éve történt e napon,
szárnyak suhogtak a domboldalon.
Angyalkák zengtek Áve Máriát,
S pásztorok mondtak szívükbıl imát.
Lent a barlang mélyén gyermek született:
– Megváltónk İ lesz! – súgták a hegyek.
Harang zúgott messze tájakon,
Gyertya égett minden ágamon.
Hóbundámon dió, mogyoró,
Fagyott törzsemhez szénát fútt a Hóapó.
Iderepültek sok éhes Kismadár,
Ágam alá bujt egy İzi-pár.
Szikrázó csillag állt meg felettem,
Megköszöntem, hogy ezt megérhettem.
– Eljöttem Jézuska jászolodhoz most,
köszönöm, hogy megváltod e bőnös világot.
Engedd, hogy elégjem melegítve Téged,
Óh, hogy meg ne fázzon kegyes Istenséged!–
Rám nézett kedvesen, s szeme sugarától,
Mennybıl alászállott egy gyémántos fátyol.
– Kedves vén Fenyı! – csilingelt a hangja:
Jóságodnak meglesz a jutalma,
Karácsony éjszakán, születésem napján,
arany, ezüst lesz majd a fenyık ágbogán.
Csengı és gyertya is díszít majd Bennetek,
Angyalsereg jön fel a hegyre értetek.
Örömöt és békét visztek mindenfele,
Tapsol és ujjong a gyerekek serege;
S ünnep után, ha lehull a lombotok,
rátok borítom e gyémántos takarót.
Ebben jöttök hozzám fel a magas Égbe,
Csillagok közt ragyogón, a nagy mindenségbe!
–
Öreg fánk a mesében, hogy idáig jutott,
Megpillantott az égen egy hulló csillagot.
Titkos zene zsongott át a fákon;
Számára ez lesz az utolsó karácsony...
Ágán kigyúltak a gyertya-csillagok,
S könnyként a sok gyertya rácsorog.
Fehér hó lepi el óriás süvegét,
S megadón tárja ég felé ág-kezét.
Ereiben a borostyán-méz utolsót dobog:
„Köszönöm, hogy rám találtál! Uram! Itt
vagyok!'”
EGY FÁJÓ KARÁCSONY
Csendes éj,
zúgnak a harangok,
sír a remény:
– magam vagyok! –
Karácsonyi csengettyők,
a fán ragyogó csillagok,
a betlehemi jászolnál
keresztemmel leroskadok.
Kicsi Jézus! Mit adjak Neked?
Nézd e könnyeket,
kifosztott lelkem,
benne Golgota-hegyek.
A fájdalom tántorog,
Eléd térdepel a szeretet,
könyörgı szavam Hozzád kiált:
– Add, kérlek, szent kegyelmedet! –
VIRÁGZIK A TÉL
Zizeg a nádas,
zúzmarás tájat
bont a tél.
Balaton kékje,
gyémántok éke
csillogó.
Füzek és tölgyek
deresen néznek
vissza rád.
Fenyık palástja,
a dér varázsa
megbővöl.
Érzed e világot,
s a szíved kitárod
boldogan.
A szád csak hallgat,
nézed a tájat,
szíved zenél.
Harmónia foglya,
s minden azt súgja:
„Virágzik a tél!”
126