„Ha a civilizált embert — vagyis azt, aki védve van veszélyektől és ...

AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest
CS HAJDÚ ILONA
TALÁN
Bolbáné, született Decsi Ilona, szép asszony volt.
Ragyogó szép szemében a fiatalság tüze égett. Jóval
túl volt már a hatvanadik évén, de ezt senki sem
gondolta volna róla. Ezüstösen csillogó haján egy
csöppnyi kék árnyalatot lehetett felfedezni, ami még
jobban kiemelte magas homlokát. Itt-ott egy huncut
ráncocskát csalt rá az idı. Mindig fess eleganciával,
válogatott ruháiban, megnyerı jelenség volt.
Sajnos az évek és az élet úgy hozta, hogy elhagyta
második férje. Nem magától ment el, elvitte tıle a halál. Bánatában
egyetlen vigasza a lánya, Ibolya volt, aki népes unokákkal
körül véve, nap mint nap meglátogatta, így
enyhítette özvegysége bús magányát. Miután a sors
úgy hozta leánya életét, hogy 25 év után elvált a
férjétıl, anya-lánya kapcsolata még szorosabbá vált.
A hivatal, ahol Ibolya dolgozott, patinás,
különleges intézmény hírében állt; ez a hivatal
törıdött dolgozóinak egészségével, ami többek
között abból is állt, hogy minden évben általános,
mindenre kiterjedı orvosi-egészségügyi
szőrıvizsgálatot tett lehetıvé. Ezen az ingyenes
ellátáson nagy odafigyeléssel és teljes körő
kivizsgálással térképezték fel az egyén fizikai
állapotát, így az esetek túlnyomó többségében
elkerülhetıvé válhatott az esetleges betegségek
krónikussá, súlyosabbá válása, az idejében
felderített jelenségek idıbeni orvoslása, kezelése
életeket menthetett meg.
Ibolya mindig elmesélte anyjának ezeket a
történéseket, aki meg is hallgatta, de csak
mosolygott, azzal a huncut mosolygással, amit
csakis İ tudott egyedül. Csak ennyit jegyzett meg:
– Ugyan már, amit a sors kiszabott, úgyis
eljön, hiába minden kutakodás, orvosi elırejelzés,
ami meg van írva, azt elkerülni senki sem tudja,
hidd el kislányom. Én már húsz éve nem voltam semmiféle
vizsgálaton, fıként nıgyógyászaton nem, Ha bajom volna, már
tudnék róla. Egy bajom azért akad – folytatta –
Nagyon hiányzik Jani, sohase érezd át a kedvesed
elvesztését kicsim. – Amint e szavakat kiejtette
ajkain, egy gyémánt könnycsepp gördült végig szép
orcáján.
Ibolya csak nézte és arra gondolt: – Nincs
ez így jól, hogy akik ilyen szépen és boldogságban
éltek, mint az anyukája Jánossal, akit ı is és az
egész családja befogadott és tisztelt, a Jánost miért
vette el a jóisten, miért ilyen hamar, hiszen nagyon
sokan élnek sokáig derősen, egészségben. De hát
mit lehet tenni, ilyen a sors.
A lány, belegondolva ebbe a keserő élménybe, már
eldöntötte magában, hogy anyukáját rábeszéli egy alapos
kivizsgálásra. Valahogy ráérzett a veszélyre. De hiába gyızködte,
anyja hajthatatlan volt.
Pár évvel késıbb, az áram díjának
befizetésénél, találkozott egy jólszituált úriemberrel.
– Fehérvári József vagyok – mutatkozott be
a férfi és kedvesen mosolyogva, melegen, de nem
tolakodóan, lehelet– finoman szorította meg anyja
odanyújtott kezét. Szóba elegyedtek és ebbıl a
találkozásból egy kedves, kései, két éves románc
lett. Együtt mentek le kirándulni a csatorna menti hétvégi
házikóba és a férfi megajándékozta szerelemmel, aki együttlétük
alatt nagyon figyelmes és segítıkész volt. Ibolya számára
édesanyjának ez a kapcsolata is nagyon kellemes élmény volt. De a
sors olykor (vagy sokszor) kegyetlen. Mielıtt még a kibontakozó
románc tartóssá válhatott volna, Józsi bácsi meghalt.
Ezután az események felgyorsultak. 1997-
ben, egy elesés következtében, anyja mellén egy kis
csomó keletkezett, amit anyja csak jóval a baleset
után árult el. Ibolya újólag említette, hogy mutassák meg egy
szakorvosnak, de hiába erısködött, hajthatatlan maradt, ismét nem
tudta rábeszélni, S ám jött a baj.
Félórányira laktak egymástól, Ibolya
kéthetenként, pénteken látogatta édesanyját,
Szokása szerint ezen a pénteken is elindult, hogy
vele töltse el a hétvégét. Reggel kilencre meg is
érkezett. Ijedten látta, hogy anyja összegörnyedve
ült az ágy szélén. Vérzett. Gyors fürdés, majd a lány
ellentmondást nem tőrıen közölte:
– Azonnal elmegyünk az orvoshoz, nincs
mese. Most már mondhatsz bármit, nem engedek az
elhatározásomból.
Ibolya hajthatatlan volt. Urológia,
nıgyógyászat - baj van, érezte gyötrıdve a
zsigereiben, de magában sulykolta a szavakat.
Megszeppent anyján is látszott már az ijedtség.
Ezért nem akarta megszidni a nemtörıdömsége
miatt. Elég baj van így is.
Felgyorsultak az események. Kórház,
szövettan, Diagnózis: petefészek rák, mőtétre
javasolva. Mivel már görcsös rázkódások is
jelentkeztek, sürgısséggel intézték a dolgot. A
mellében lévı dudorról mélyen hallgatott. Ibolya
azonban, beszélve az adjunktussal, arra a
következtetésre jutott, hogy egyúttal a mellben lévı
csomót is el kellene távolítani, ezzel talán
megállítható a terjedése.
Bolbáné Decsi Ilona most aztán igazán
megijedt, amire nyomós oka is volt..., és csak
hallgatta az orvosok szemrehányásait.
– Drága asszonyom, mikor járt Ön
nıgyógyászati szőrésen? Mondana egy évet
legalább? És mikor volt tüdıszőrésen? És
mammográfián? – és csak sorolta, sorolta
147