„Ha a civilizált embert — vagyis azt, aki védve van veszélyektől és ...

AKIOSZ KÖZPONTI KRISTÁLY FOLYÓIRAT 2009. XX. évfolyam 3-4. szám, Budapest
ORBÁN PIROSKA
Harmónia! Ez már a vég, a cél, amit elértem.
Ifjúságom te szép vadon, amit hittem az enyém,
Elhagyott. Gondolatom megkopott, nem
harcolok.
Nyugodt vagyok.
Csend. Csend, végtelen csend.
Oson a lélek a küzdı értelem.
Szállj magasba, vidd a hírt, majd jövök.
Talán várnak rám csendben nyugvó szikrák,
Kik egykor minden volt, ma por és hamu,
Ott minden oly tiszta, nyílik az ég kapuja.
Nevem: ORBÁN PIROSKA
Hírıs városban, Kecskeméten születtem. A
hetven évet köszönöm az élettıl. Késın
ébredtem rá, hogy az irodalom milyen
nagyszerő elfoglaltság, de remélem, nem
késtem le egészen az alkotásról.
Sikerült egy verseskönyvet megírnom.
Nekem nagy boldogságot jelent, és büszke
vagyok rá, hogy ezek a gondolatok engem
találtak meg.
Az elmúlt tíz évben, szintén tíz
szépirodalmi regényt tudtam könyvbe foglalni.
Sajnos az olvasás tisztelete és szeretete ma egy
kissé alább hagyott, de bízom abban, hogy a
munkánk nem volt hiába való.
Ezért ízelítıül a kedves olvasóimnak
átnyújtok, néhány verset, fogadják tılem
szeretettel.
2009-ben megjelent Magánvád címmel
családregényem; melyet hamarosan követ a
második kötetem melynek címe: Vörös és
tulipán.
MI VAGYOK ÉN
Mi vagyok én a világban, csak egy pont.
Küzdık az igazamért, hogy éljek harmóniában.
Haza gondolok, hiszen szép volt a lét,
Ami volt az enyém volt, menni csak menni
Ösvényeken át, vissza se nézek, velem
[van a kék madár.
Itt hagytam mindent, ami fájt, ami lett,
Aki szeret örökre velem lesz.
Hagyj el. Ne gondolj rám, nekem jó a fény.
Akkor is szólj nekem, ha a szemem nem lát,
De érzem velem vagy, enyém vagy
Hiszen érted az idık szavát.
Emlékeimre vigyázol, hiszen te Én vagyok,
Én meg Te vagy, szép lesz az élted,
A Te napod tovább ragyog, zenél a holnapod.
Mikor el jı a nagynapod, add tovább a szót.
Igazat, boldogságot hagyj magad után.
A hálát ott fent érte megkapod.
A végtelenbe majd szárnyalunk,
A fényben örökre együtt maradunk.
KİSZIKLA
A Holdfénye a kıszikláról lelopja,
A színes fátylat és a fekete lidércet.
A mélység óriás ölében,
Csendben csillámlanak a fények.
A tölgyfák roskadoznak a mélybe, ledılnek
Csupasz ágaik az ég felé, fagyosan merednek.
Hatalmas ágakon sólyomfészek lapul,
Elszálltak az élık, fészek üressé vadult.
İszi hajnalokon, szarvasok bıgtek,
Messzirıl jött vihar a rengetegbe lépett.
42