Egy vöröskeresztes ember naplója. A Balkán-háború idejéből

59
– Azt mondja ez a fiatal török, hogy most már
úgyis mindegy.
A magas, szőke ezredorvos, az ő szokott finom
mosolyával mondja:
— Hát csak nem képzelte, hogy megmérgezzük?
— De igen, most meséli el ez a török, hogy ő
odahaza Deri-Derében megmérgezte a kutakat és éppen
akkor lőttek reá a bolgárok, mikor egy kúttól elszaladt.
Hát azt hitte, hogy amint ő megmérgezte a vizet,
most neki is méregtől kell meghalnia. Ez is bíróságnak
nézte az urakat, ezek úgy látszik, még nem láttak
orvost. Azt mondja, hogy hat nap óta nem volt víz a
szájában, csak egyszer, mikor éjjel egy társától titokban
kapott.
A harmadik asztalnál Holzwarth tanár csinál
néhány műtétet, ügy játszik bent a sebben, mintha az
idegszálak csak fonalak lennének s valami ügyes
gyerek tenyér-malmot játszanék velük. Igaz, hogy a
műtős nénék nagyszerűen dolgoznak a keze alá s
éppen mondom a kedves néne Erzsinek:
– No, kedves néne, odaát most jól alszanak,
azok tele voltak, alig kaptak néhány beteget.
Mintha végszóra jelennék meg, jön a másik
osztályról Klän-Eberhard és mondja Holzwarth
tanárnak:
– Kérlek, Jenő, ha aztán ráérsz egy percre,
sürgősen szeretnék veled beszélni.
— Negyedóra múlva végzek.
Kimegyek a folyosóra Kleinhoz:
— Mi a baj?
Nagyon komor volt az arca. Azt mondja:
– Kérlek, még előbb konzultálni akarok, de