Paleontológia jegyzet - Gekko

110
alveolusban helyezkedik el). A hüllők fogzománca homogén szerkezetű, fogaikat egész életük során
általában folyamatosan cserélik. Egyes csoportoknál a fogak helyett csőr is kialakulhat.
A gerincoszlop csaknem teljesen elcsontosodott . Az intercentrum redukálódik és a pleuro-
centrum megnyúlt. Az első két nyakcsigolya specializálódott . Az első (atlasz) a fej függőleges, míg a
második (axis) a fej oldalírányú elfordításást teszi lehetővé. A vállövben a scapula és a coracoideum
elcsontosodott . A clavicula néha hiányozhat. A medenceövben az ilium, ischium és pubis alakja és
elhelyezkedése fontos rendszertani bélyeg lehet. A végtagok fejlett sége nagyon változó (másodlago-
san redukálódhat). Általában öt ujjban végződnek, de előfordulhat ötnél több ujj is (hyperdactylia)
vagy háromnál több ujjperc is (hyperphalangia).
A mai hüllők testfelületét szarupikkelyek vagy lemezek borítják, amelyek az epidermisben
keletkeznek. A kihalt hüllők egy részének a testét szőr borított a, amely az egyes csoportoknál ön-
állóan alakulhatott ki (Pterosauria, Synapsida). A legősibb hüllők teljesen szárazföldi életmódot
folytatt ak, míg egyes csoportjaik visszatértek a vízi életmódra (Ichtyopterygia, Sauropterygia). Más
csoportok sikeresen hódított ák meg a légteret (Pterosauromorpha).
Az első hüllőleleteket a felső karbonból ismerjük. Ezidőtájt már megfi gyelhető a legősibb anapsid,
synapsid és diapsid koponyájú hüllők elkülönülése (mintegy 20, viszonylag kistermetű, rovarevő
nemzetség). Felvirágzásuk a felső permben, majd az alsó triászban követhető nyomon, amely fel-
tehetően egybeesik a Pangaea feldarabolódásának folyamatával. A hüllők maximális alakgazdagsá-
gukat a felső krétában érték el.
Anapsida alosztály
Teljesen zárt koponyájú, ősi hüllők voltak, a koponyán általában nagy parietális nyílással és
két külső orrnyílással. A koponyatető fedőcsontjai gyakran erősen díszített ek voltak. A hátsó fülbe-
metszés már hiányzott , míg az állkapocs ízesülésében szerepet játszó quadratum függőleges hely-
zetű volt. A fogak rendszerint kúp alakúak és protothecodont típusúak voltak. A csigolyák idegív-
szárai hát-hasi irányban lapított ak voltak, rövid tövisnyúlvánnyal. A csigolyatest amphicoel típusú
volt, míg a gerinchúr egész életen át megmaradt.
A felső karbontól a felső triászig éltek. Virágkoruk az alsó permre tehető. Ez a csoport egyes
rendszerezők szerint összekötő kapocs lehetett a kétéltűek és a fejlett ebb hüllő csoportok között . Fő
elterjedési területük a mai Dél-Afrika, Texas és Kelet-Európa.