Paleontológia jegyzet - Gekko

81
kihaltak, csak a nagy tüskéjű, szilárd vázú 20 táblasoros alakok mentek át a perm/triász határon.
Ezek ma is élnek, de mellett ük egyre jelentősebb szerephez jutott ak azok az alakok, amelyek már
nem a tengerfenéken, hanem a tenger iszapjában élnek. Az inbentosz meghódítása a jurától máig
tartó folyamat eredménye. Az új élett ér új alkalmazkodást kívánt meg, ami megváltoztatt a az állat
alakját. Az iszapban már nincsen szükség az erős védőtüskékre, ezért a tüskék kisebbek és sűrűbbek
lesznek, serteszerűen borítják be az állat testét. Az iszapba húzódó állat körül a szükséges vízáram-
ról a keskeny övekben csoportosuló csillók gondoskodnak. Az ambulakrális táblák megerősödnek,
gyakran több lemez összeolvadásával megnőnek és szintén tüskéket viselnek. Ezzel egyrészt szi-
lárdabb lesz a váz, másrészt az ambulakrális mezők kiszélesülése megkönnyíti a mozgást és a táp-
lálkozást. Különösen fontos lépést jelent a fejlődésben a “szirmok” kialakulása. A felső részen levő
ambulakrális lábak átalakulnak légzőszervvé, az alsó oldalon, a szájnyílást körülvevő kopoltyúk,
amelyek úgy sem juthatnának az iszapban elegendő vízhez, eltűnnek. Fokozott jelentősége van a
“szirmok” besüllyedésének. A csatornarendszer elősegíti a vízáramlást, a “szirmok” peremén tevő
tüskék pedig védik a légzőszerveket és a csatornában rejtekhelyre találó ivadékokat. A madreporit
megnagyobbodik, a végbélnyílás kitör az ápexből. Ezzel az állat elkerüli azt a hátrányt, hogy a mad-
reporiton beszívott vizet a végbélnyíláson át távozó anyag szennyezze. Amikor a végbélnyílás eljut
az alsó peremig, a szájnyílás előretolódik, hogy mindig tiszta táplálékhoz juthasson. Mivel az állat
az iszapban él, az erős rágó fölöslegessé válik és eltűnik. Az állat alakja is megváltozik. A tengerfe-
néken mászó alakok eredetileg kör alakúak. Az iszaplakók vagy lapos pajzsszerűekké válnak, vagy
kétoldali részarányos, megnyúlt szív alakot öltenek. A lapos testt el könnyű elbújni az iszapban, és a
rejtőzés mellett a hullámverés ellen is nagyobb a védelem, az áramvonalas alak pedig megkönnyíti
az iszapban ásó mozgást. Mindez a tengeri sünök különböző törzsfejlődési ágán különböző sebes-
séggel végbemenő folyamat, amelyét az egyes ágakon általában méretnövekedés kísér. Jelenleg a
tengeri sünök virágkorukat élik. A mezozoikumból és a kainozoikumból 15 rendjük ismert, ezek
közül mindössze egy halt ki.
Annak ellenére, hogy a korona lemezei szilárdan összenőtt ek, a tengeri sünök jelentéktelenek
mint kőzetalkotók. A váz eredetileg nagyon könnyű és törékeny, általában az utólagos átalakulás
során válik súlyossá. A fosszilis tengeri sünök elsősorban jó környezetjelzők. Mivel nagyon összetett
külső vázuk van, és a bentoszélet változatos feltételeihez messzemenően alkalmazkodtak, értékes
felvilágosítást nyújtanak az egykori üledék minőségéről, a vízmozgásról, az egykori táplálékviszo-
nyokról stb. Az írókréta fáciesben különösen jelentősek.
Néhány példa: Echinosphaerites (ordovicium), Melonechinus (karbon), Palaechinus (karbon), Ci-