Paleontológia jegyzet - Gekko

84
szikula embrionális, csúcsi része volt a proszikula. A szikula felépítése eltért a többi zooid tokjától.
A proszikulából nagyon vékony fonál (sztólon), vagy cső (néma) indult ki, amely összekötött e a
szikulából bimbózás útján keletkezett egyedeket. Az új egyedek tokjai vagy egyformák voltak, vagy
pedig háromféle alakúak. Ez utóbbi esetben feltehető, hogy a nagyobb tokokban éltek a nőstények,
a kisebben a hímek, a harmadik tokból pedig az új egyed bimbózott ki. A fonál, illetve a cső mentén
egy, két vagy négy sorban helyezkedtek el egymás mellett a tokok. Maga a telep sokfelé ágazhatott ,
és az egyes ágakat harántkapcsok köthett ék össze. Sok esetben a telep csak kétfelé ágazott el, vagy
egyetlen, egyenes vagy lazán spirális tengely mentén helyezkedtek el a tokok. Néha a telepek úszó-
hólyag köré csoportosultak.
A graptoliták szerves eredetű kitinváza kett ős falú. A külső réteg lemezes felépítésű. A belső
réteg nagyon jellegzetes. Váltakozva egymáshoz kapcsolódó félgyűrűkből áll, amelyek két, zeg-
zugos vonal mentén érintkeznek egymással. A belső réteg lágy és átt etsző. A fosszilizálódáskor a
legtöbb graptolita váza összepréselődik.
A graptoliták részben ivarosan, részben ivartalanul szaporodtak. Feltehetően mikroszkopi-
kus kicsinységű, lebegő szervezetekkel táplálkoztak, amelyeket csillós tapogatóikkal (lofofór) so-
dortak a szájnyíláshoz. A tékák a lágytestet kívülről védték.
Valamennyi graptolita a tengerben élt. Őseik helyhez kötött életmódot folytatt ak és tiszta
vizű sekélytengerben éltek. Többségük azonban alkalmazkodott a lebegő életmódhoz, és vagy mo-
szaterdőkhöz tapadva sodródtak, vagy az úszóhólyagok segítségével lebegtek a vízben. Így elhatol-
hatt ak a nyílt óceánokba is.
A graptoliták a kambriumban jelentek meg, és alsókarbonban pusztultak ki. Az ordovícium
és a szilur volt a 200 millió évig tartó történetük fénykora. Az ősi alakok telepei bokorszerűen szét-
ágaztak, a tokok alakja háromféle volt, szikulával rögzítődtek az aljzathoz. Ez a csoport volt a legki-
tartóbb. Túlélte azokat az ordovíciumra és szilurra jellemző csoportokat, amelyeknél az elágazások
száma csökkent, szabályossá vált és a tokok egyformák lett ek. A tokok eredetileg több sorban álltak,
de a fejlődés során mindinkább uralkodó lett az a csoport, amelynél a tékák egy sorban, egymás
után helyezkedtek el. Ezek az alsódevonban haltak ki.
A graptoliták minden tengerben, világszerte elterjedtek, így hazánkban is. Általában a sötét
színű, fi nomszemcsés “graptolitás palákra” jellemzők, de az újabb vizsgálatok szerint előfordulnak
tűzkőben, mészkőben, dolomitban, tufi tban, márgában, sőt durvaszemcsés törmelékes kőzetekben is.
A lebegő életmódot folytatók természetesen kevésbé alkalmasak az egykori környezet re-
konstruálására. A különböző tengerekben azonban más-más graptolita-fajok éltek, és a faunapro-