Paleontológia jegyzet - Gekko

28
tett ék, hogy a puhatestűek és a gyűrűs férgek közös őstől származtak. Az utolsó évek tengerkuta-
tása során olyan mélytengeri “maradványcsigák” kerültek elő, amelyek még inkább bizonyítják
a puhatestűek, a gyűrűs férgek és az ízeltlábúak távoli rokonságát. Mindenesetre ezek a törzsek
már a prekambrium során elkülönültek egymástól és önálló fejlődésnek indultak. A puhatestűek
alkalmazkodásának hatósugara bizonyos értelemben szűkebb volt, mint a gyűrűs férgeké vagy az
ízeltlábúaké. Döntő többségük megőrizte ősi tengeri élethelyét, és csak a csigák nagyarányú alkal-
mazkodóképességének tulajdonítható, hogy jelenleg a puhatestűek a mélytengeri árkoktól a magas-
hegységekig a legkülönbözőbb élethelyeken megtalálhatók.
A puhatestűeket - a fosszilis anyag fi gyelembevételével - 10 osztályba soroljuk:
maradványcsigák (Monoplacophora),
tentakuliták (Tentaculita),
hyoliták (Hyolitha),
cserepeshéjúak (Polyplacophora),
féregcsigák (Aplacophora),
rosztrokonhiák (Rostroconchia),
ásólábúak (Scaphopoda),
kagylók (Bivalvia),
csigák (Gastropoda),
fejlábúak (Cephalopoda).
Ezek közül egyedül a féregcsigák (Aplacophora, Solenogastra) nem választanak el szilárd vá-
zat. A féregcsigák lába visszafejlődött , kutikulájuk azonban fejlett és egész testüket tüskék borítják.
Lehetséges, hogy törzsfejlődésük során másodlagosan veszített ék el a vázukat.
A tentakulitákat és a hyolitákat újabban egy osztályba foglalják össze (Coniconchia). Ezek
éppen úgy kihaltak a paleozoikumban, mint a rosztrokonhiák osztálya.
Maradványcsigák
A maradványcsigák (Monoplacophora osztály) váza kétoldali részarányos, ovális, sapka ala-
kú, előre tolódott csúcsi résszel. A ma élők váza vékony, törékeny, őseiknek viszont vastag szilárd
vázuk volt. A láb- és kopoltyúizmok, az idegdúcok, az ivarszervek és a kiválasztószervek, továbbá a
köpenycsatornában levő fésűkopoltyúk a test hosszirányában többszörösen ismétlődnek. Az izom-
benyomatok a váz belső falán láthatók, amely alapján azonosíthatók a fosszilis anyagban régóta