Paleontológia jegyzet - Gekko

43
nusz, de a lakókamra többé-kevésbé elcsökevényesedett , és vagy csak nyelvszerűen előreugró hátle-
mezként (proosztrákum) maradt meg, vagy teljesen eltűnt. A kihalt csoportok proosztrákuma még
aragonitból épült fel, a maiaknál szarunemű. Új képződmény a rosztrum, ami a protokonchtól kiin-
dulva fokozatosan körülveszi a fragmokónuszt. A rosztrum szivar alakú, tömött kalcitváz, amelyet
az állat kívülről, újabb és újabb mészburok elválasztásával növel. A rostrum keresztmetszetben su-
garas szerkezetű. Kitűnően fosszilizálódik. A törzsfejlődés során a rostrum is elcsökevényesedhet és
csak a fragmokónusz marad meg, vagy pedig az sem.
Valamennyi mai fejlábú váltivarú. A megtermékenyülés mindig belső, és részt vehet benne
az ivarszervvé módosult kar is. Feltűnő, hogy az ősszájúakra jellemző trochofóra lárvaállapot és
az ebből kialakuló veligera lárva hiányzik. A fejlábúak nagy része lárvaállapot nélkül, közvetlenül
fejlődik ki a megtermékenyített petéből. Keveset tudunk a fosszilis alakok egyedi fejlődésének korai
szakaszáról. Az ammoniteszeknél újabban elkülönítik a kicsiny (mikrokonch), általában rendellenes
szájadékú alakokat a nagyobb méretű (makrokonch), egyszerű szájadékú alakoktól, és feltételezik,
hogy a kicsik hímek, a nagyok nőstények lehett ek.
A mai fejlábúak mind ragadozók, amelyek a gerinctelenek közül gyors mozgásukkal és intel-
ligenciájukkal egyetlen versenytársai a halaknak. Általában halakkal, rákokkal táplálkoznak, a ha-
lak, valamint a cetek között találjuk fő ellenségeiket. A nehézkesen úszó Nautilus kénytelen beérni
döggel is, vagy lassan mászó állatokkal (pl. férgek, rákok).
Valamennyi fejlábú kizárólag tengeri, nagyrészt epi- és batipelágikus szervezet, vagy pedig
a tengerfenék közelében él. Feltehetően az epibentoszba tartoztak a fi atal ammoniteszek is.
Törzsfejlődés. A felsőkambriumban jelentek meg az első valódi fejlábúak, amelyek szeptumain ke-
resztülhatolt a szifó. A szifó a kamrák gáztérfogatának szabályozására szolgál. Az egyenes vagy
enyhén görbült ház felcsavarodása volt a fejlődés következő lépcsőfoka. Az ősi alakok a terhelést
(amely őket vízszintes helyzetbe hozta) a csúcshoz közel eső kamrák feltöltésével, belülről oldott ák
meg. Maga a felcsavarodás - ellentétben a csigákéval - egy síkban történt, kezdetben csak részle-
ges volt. A ház kezdeti része egyenes maradt, csak a lakókamrához közel eső rész csavarodott fel.
Később a felcsavarodás teljessé vált, és a kanyarulatok mind érintett ék egymást. A felcsavarodás
nagyon sok előnnyel járt. A felhajtóerő központja nem a lágytest mögé, hanem a test súlypontja fölé
került, hasonlóan a léghajók súlyeloszlásához. Ezzel az állat egyensúlyi helyzete a vízben biztosabb
lett , az oldalirányú mozgás és a ház irányításának lehetőségei pedig bővültek. A felcsavart házú
alak jobban manőverezhetett , mint az egyenes házú. Kedvezőbb volt a felcsavarodás a térkihaszná-
lás szempontjából is. Egy kétméternyi, felcsavart házú külsővázas háza kiegyenesítve 12 m hosszú