Paleontológia jegyzet - Gekko

34
bekövetkezik a megtelepülés.
A kagylók mind vízben élnek. Nagy részük tengeri, kis részük édesvízi. A maiak között ki-
vételesen akadnak olyanok is, amelyek bizonyos ideig tudnak úszni a teknők gyorsan ismétlődő ös-
szecsapásával. Igazi nektonba vagy planktonba tartozó alak azonban nincsen köztük. Valamennyi
mai kagyló a bentoszban él. Élethely szerint a kagylók egy része az epibentoszba, nagy többségük
az inbentoszba, kevés pedig, félig az üledékbe mélyülve, a szemi-inbentoszba tartozik.
A teknők alakja, a héjvastagság, a díszítés, valamint a mikrostruktúra fokozhatja a teknők
ellenálló képességét. Különösen vaskos, erősen díszített teknők jellemzik a hevesebb vízmozgású
területeken élő kagylókat.
A paleontológiai adatok (rosztrokonhia) és az egyedi fejlődés korai szakaszának ismerete va-
lószínűsíti, hogy a kagylók olyan puhatestűektől származtak, amelyek háti részét egyetlen egység-
ként burkolta be a köpeny, azonban már két elmeszesedési központból indult el a mészkiválasztás.
Mindenesetre a legősibb kagylók sokban hasonlított ak a mai lárvák prodisszokonchjára. Az alsó-
kambriumi kagylók 3-10 mm kicsiny teknőin erős izombenyomatok voltak, fejlett volt a köpenyvo-
nal, hiányzott viszont a fog és a ligamentumszerkezet. Jellemző, hogy ezeket a teknőket korábban
az ízeltlábúak közé sorolták.
A kagylók az ordoviciumhan különböző irányban alkalmazkodtak táplálkozásmód és rend-
szertani felépítés szempontjából egyaránt, törzsfejlődésük mégis mindvégig szűk lehetőségi kerete-
ken belül mozgott , amely valószínűleg kapcsolatban áll a kagylók passzív életmódjával. A fejlődés a
teknők zárműködésének fejlesztésére, a váz ellenálló-képességének fokozására, illetve a hatásosabb
táplálékszerzésre irányult. Az ősi alakok az inbentoszba tartoztak, bisszussal rögzített ék magukat
a nagyobb üledékszemcsékhez, szuszpenzióval táplálkoztak. Ma is a leggyakoribbak az inbentosz,
szuszpenziószűrő kagylók. A paleozoikumban még csak szórványosan éltek kagylók. A mezozoi-
kum során jelent meg a ma is élő kagylócsoportok legnagyobb része. A mezozoikum végén virág-
korukat élték a zátonyalkotó, pachiodont zárszerkezetű kagylók (rudisták), amelyek a krétaidőszak
végén kihaltak.
Feltűnően lassú a kagylók törzsfejlődési tempója. Egy-egy nemzetség átlagos életkora 79 mil-
lió év. Érdekes, hogy a kihalt kagylók közt egy nemzetség sem akad, amelyik tovább élt volna 275
millió évnél, a ma élők között viszont vannak olyanok, amelyek már 400 millió év óta élnek. Ki-
vételesen akadnak olyan kagylók, amelyek evolúciós tempója rendkívül gyors. A krétaidőszakból
ismerünk olyan evolúciós sorokat, amelyek fajainak átlagos élett artama mindössze 0,3 millió év.
Úgy tűnik, hogy a pachiodont kagylók fejlődtek a leggyorsabban, ami összefügghetett a zátonylakó