Paleontológia jegyzet - Gekko

38
a belső ajak. A szifonosztóma csigáknál a szájadékperem a csúcstól távoli részen beöblösödő szifót
(“csurgó”) formál. Szarú vagy mészanyagú szájfedő (operkulum) zárhatja le a csigák szájadékát.
A csigák házán növedékvonalak húzódhatnak, vagy bordák, csomók, tüskék stb. díszítik a
házat. Az egyenes növedékvonalak vagy bordák merőlegesek a varratvonalra, de nem ritka a var-
ratvonallal párhuzamos, spirális díszítés sem, sőt a kétféle díszítés együtt is előfordulhat. ldőnként
a ház fala megduzzadhat. Így keletkezik a várix, amikor a házépítés szünetel.
A csigaház szerkezeti felépítése hasonlít a kagylókéhoz. A külső réteg szaruanyagú, perioszt-
rakum. Ezen belül a mészváz szerkezete csoportonként nagyon különböző lehet (keresztlemezes,
leveles, szemcsés, összetett szerkezet, illetve gyöngyházréteg). A legtöbb csiga háza aragonitanyagú.
Ez könnyebben oldódik, mint a kalcit, ezért a házból sokszor csak a kőbél marad meg. Szerencsés
esetben az eredeti aragonitanyag kalcitt al helyett esítődik, ami megkönnyíti a ház fosszilizálódását.
Az ősi típusú csigák váltivarúak, a fejlett ebbek hímnősek. A tengeriek trochofóra, majd veli-
gera lárvából fejlődnek ki, az édesvízieknél és a szárazföldieknél általában hiányzik a lárvaállapot,
az új egyedek közvetlenül fejlődnek a megtermékenyített petéből. Vannak a csigák közt “elevenszü-
lők” is (Viviparus).
A csigák túlnyomó
többsége növényevő, de van-
nak között ük ragadozók is,
amelyek megfúrják más pu-
hatestű házát, és a nyíláson
át kiszívják áldozatuk lágy-
részét. Kivételesen előfordul-
nak élősdi vagy ürülékfaló
csigák is. A csigák többsége
sekélytengerben él. A puha-
testűek közül egyedül a csi-
gák tudtak alkalmazkodni a
szárazföldi környezethez.
Az első kicsiny, egy
síkban felcsavart csigaházak
alsókambriumi rétegekből
gyűjthetők. Ezek a házak na-
Agapilia (1, 2) és Theodoxus (3-7) csigaházak