Homályzónák Zones d' Ombre - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

ténetben, még ha megítélésében hullámoznak is az árnyalatok. 3 A miniszterelnökről elnevezett„Bánffy-választásokon” a kormánypárt országosan a mandátumok 70 százalékátszerezte meg, ami kiemelkedő sikernek számított. „Bánffy, aki az akkori mondás szerint»Magyarország főispánjaként« viselkedett, mindaddig páratlan erőszakot alkalmazvatöbb mint egyharmaddal csökkentette az ellenzéki képviselők számát, és 290 képviselőbőlálló szabadelvű többséget ért el.” 4A kormánypárti győzelem melletti helyi szabadelvű vereséget persze könnyebb volttudomásul venni, mint az amúgy is vesztes ellenzékit. Ónody Géza sehogy sem akartaelhinni, hogy a tiszalöki kerületben 26 szavazattal alulmaradt. A vereség mindenkit meglepett,s nem csak azért, mert Szabolcs hagyományosan „kuruc” vármegyének számított,1892-ben például itt minden kerületben függetlenségiek győztek. 5 Tiszalökön akkordélután négy órára már a választók több mint négyötöde leadta a voksát, Ónody 1025szavazatával szemben az 1869 óta ötször megválasztott Szomjas József belátta, hogya megszerzett 826 szavazattal nincs esélye, s feladta a küzdelmet. 6 Nem csoda, hogyÓnody hívei 1896-ban értetlenül nézték az eredményt, s annak kihirdetése után parlamentipetícióval támadták meg azt. Ennek az eljárásnak a tényét és forrásait a jogtörténetiirodalom régen feltárta. 7 A petíció kifogásolta mindenekelőtt a vesztegetések révénszerzett szavazatokat (elsősorban azok mértékét), a jogosulatlan szavazatokat (választójoggalnem bírók szavazását, illetve jogosultak visszautasítását, illetve gátoltatását), végül„a választási törvény oly mérvű megsértését”, amely miatt „a többség akaratának a választáseredménye nem tekinthető.” 8Az 1896-os tiszalöki összecsapás külön színfoltjának tekinthető, hogy a kerületbenringbe szállt mindkét jelölt fontos szerepet játszott a bő évtizeddel korábbi eszlári ügyben.Ónody Gézát ugyan hivatalosan nem hallgatták ki, de mindenki tudta róla, hogy3„A korabeli sajtó és a történeti irodalom egyetért abban, hogy Bánffy miniszterelnök a választás során szokatlanul erőszakos módszereketalkalmazott. Bánffy maga is elismerte később, hogy 1896-ban minden lehetséges törvényes és törvénytelen eszközt felhasznált a szabadelvű pártgyőzelmének biztosítására.” Szabó Dániel 1978, p. 752.* (A későbbi elismerésre való hivatkozás Friedrich Funder művére vonatkozik); „Az emlékiratirodalomrajellemző, hogy az ellenzéki politikusok az őket ért sérelmek szerint nyilatkoztak mind az 1896. évi választásokról, mind pediga miniszterelnök személyéről. Az általuk megrajzolt kép sohasem fogadható el maradéktalanul hitelesnek, főként nem az általános politikaihelyzetértékelésben. A kormánypárt belpolitikai visszaéléseit viszont számtalan esetben valósághűen tárják fel. Mégis megjegyzendő, hogy az1896-os választások a korábbiaktól legfeljebb csak a korrupció nagyságrendjében tértek el, mert a pénz- és hivatali befolyásolás valamennyi előzőválasztásnál is fennforgott.” Koroknai Ákos 1986, p. 244.; „Főispánnak lenni mentalitást is jelentett, hiszen – éppen sajátos szerepe miatt – sokkalinkább az uralmi, mintsem a szakmai szakszerűség letéteményese volt. Bánffy Dezsőnek – aki 1895 és 1899 között az ország miniszterelnöke smegelőzően szolnok-dobokai főispán volt –, politikai és személyi ellenfelei (s ezek saját pártján belül is szép számmal voltak) éppen azt vetettékszemére, hogy az egész országot úgy akarja kormányozni, mint egy főispán a megyéjét: durva, provinciális módon.” Gerő András 1988, p. 106. (Azokfejtést Kristóffy József, tíz évvel későbbi szatmári főispán „modellértékű beszámolója” dokumentálja.). A századelő választási rendszeréről szólóirodalomból általában kiemelendő még: Szabó P. Csaba 1986; Papp József 2007.4Bérenger, Jean – Kecskeméti Károly 2008, p. 380.5Szilágyi László 2006, p. 175.6Nyírvidék, 1892. január 24.7Ruszoly József 1980, p. 164, 208.8OL K 2. 342. cs. 1896–1901. III – 1. 1. 13. pp. 363–373.144 Kövér György