Homályzónák Zones d' Ombre - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

endszeresen jelentéseket küldött Bécsbe a Haditanács elnökének – ezek közül a legfontosabbakatazután belefoglalták az ún. magyar-erdélyi információs bizottság által összeállítottés a birodalom legfőbb döntéshozói számára néhány példányban litografált jegyzőkönyvekbeis. 7 A megyegyűléseken megjelenő katonatisztek – ha azokon egyáltalánmegjelentek – korántsem az elvárt rendszerességgel jelentettek. Lederer például megismételtfelszólítása ellenére sem kapott jelentést az 1836. júniusi véres szabolcsi tisztújításlefolyásáról, amely pedig Bécset – anélkül hogy kivizsgáltatta volna a történteket –a vármegyék egész sorának tiltakozását kiváltó tisztújítási rendelet kibocsátására késztette.8 A végül beérkező jelentések forrásértéke is nagyban elmarad a kamarai ügyészekvagy a Polizeihofstelle elnöke, Sedlnitzky magyarországi ügynökei által írott jelentésekétől.Mindenképpen megérdemlik azonban figyelmünket azok a jelentések, amelyekbena vármegyék megkeresésére a gyűlések körüli rend fenntartásához esetenként katonaisegédletet nyújtó egységek parancsnokai és közvetlen feletteseik számoltak be tevékenységükrőla főhadparancsnoknak. E jelentések átvizsgálására ösztönzött a reformkorivármegyei választások története kutatásának a legutóbbi években történt – elsősorbanDombovári Ádámnak köszönhető – fellendülése is.Dombovári az 1830 és 1844 közötti megyei választásokkal és szabályozásukkal foglalkozó– egyelőre kéziratban lévő – disszertációjában, alapvetően a polgári hatóságok iratanyagáratámaszkodva rendkívül részletesen dokumentálta, miként harapózott el, a politikaipártok kialakulásával párhuzamosan, a választásokon mind inkább az erőszak. 9A szerző egyebek között idézte Zsedényi Ede, az 1843/44-es országgyűlés tekintélyes ésigen jól tájékozott konzervatív követe 1844. január elején tett kijelentését, amely szerinta választási tusák során „a múlt éven át” 143 ember vesztette életét. 10 (Az állítást a követtársaknem vitatták; természetesen további vizsgálatot igényel, hogy az tényleg megfelelt-ea valóságnak.)A reformkori Magyar Királyság 52 vármegyéjében elvileg háromévente került sor avármegyei tisztikar megújítására, és az ekkor már valóban háromévente összehívott országgyűléselőtt, 49 vármegyében a két követ megválasztására – a három horvát megyéta horvát tartománygyűlés által választott két követ képviselte. Mind a tisztújításra, mind akövetválasztásra a megyeszékhelyen (általában a vármegyeházban, a gyűlésteremben,illetve a vármegyeház udvarán, tehát egyetlen központi helyen, nem pedig decentralizáltszavazókörökben) került sor, a választás vagy közfelkiáltással, vagy egyenkénti szavazássalfolyt le. A Magyar Királyságban Fényes Elek egykorú adatai alapján összesen mintegy150 ezerre tehetjük azok számát, akik választójoggal rendelkeztek. Választójoguk alapve­7A birodalmi vezetés hírek iránti igényét kielégítő különböző hálózatokról összefoglalóan lásd Pajkossy Gábor 2004.8HL I. 1/l. 1836: 114., 117.; Dombovári 2010, pp. 76–86.9Dombovári Gábor 2011. (A disszertációt annak egyik bírálójaként volt alkalmam olvasni.)10Dombovári 2011, p. 338. Szerző Zsedényi kijelentését a kerületi ülés Kovács Ferenc által „rekonstruált” naplója alapján idézte; a közönség Szepesmegye követének felszólalását – ha nem is a szónok nevével együtt – „valós időben” is megismerhette: Pesti Hírlap, 318. sz., 1844. január 18.Országgyűlés. CXXX. kerületi ülés január 9-én.76 Pajkossy Gábor