Homályzónák Zones d' Ombre - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Istvánt. De nem teszi senki, nem tesszük, mert tudjuk, az érvek nem segítenek. Többnyire visszafelé sülnek el.Tudniillik ebben a játszmában nincsenek játékszabályok. Ha azt mondjuk, zsidó, azt felelik: megkülönböztetsz.Ha azt mondod, magyar, nacionalista vagy. Ha egyenlő elbírálásért esedezel, elfeledkezel a holokausztról. Haholokauszt-megemlékezést sürgetsz, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg a múlt, a sebek feltépésévelvádolnak. Ha részt veszel a gyászünnepeken, kifütyülnek. Ha nem, közönyösséggel vádolnak. Ha azt mondod,büszke vagy, hogy Kertész Imre magyarul írta meg Nobel-díjas regényét, a Sorstalanságot, azt mondják,nincs közöd hozzá. Jobb, ha hallgatsz. Hát hallgatunk. Ám hallgatásunkból is az derül ki, hogy a szívünkmélyén antiszemiták vagyunk. Sőt, nem csak a szívünk mélyén. Puszta létünk maga az antiszemitizmus. Hogyvannak közöttünk zsidó származásúak is? Annál rosszabb. A kivétel erősíti a szabályt.” 23Kommentár helyett egyelőre halkan annyit mondhatnánk, hogy ezt hívják a Történelem„bosszújának”. Még halkabban viszont azt is megkérdezhetnénk: nem lehetne-e,mégis, kölcsönös beleérzéssel, a kölcsönös érzékenységek és a változatlanul közös érdekekempatikus figyelembevételével 24 ad acta tenni, legalábbis csak nagyon-nagyon indokoltesetben – végső érvként – megvillantani? Már csak azért is, hogy ha mi – az 1945–1956 között született ún. „nagy generáció” nem úszhatta is meg, legalább a gyerekeink,illetve az unokáink mentesüljenek alóla. Az oly kívánatos, sokak által szorgalmazott tisztázódás,a felettébb szükséges (kölcsönös) „kibeszélés” további (praktikus) akadálya,hogy történelmi rendszerváltások (és módosulások) évadján kevéske idő jut az elmélyültolvasásra: a túléléshez múlhatatlanul szükséges „igazodáskényszer” szinte minden energiátfelemészt s ez a „helyzet” rengeteg jobb sorsra érdemes intellektüelt kényszerít –mindkét „szekértáborban” – elvtelen „helyezkedésre”.E szövegrész formálgatása közben révedt fel bennünk boldogult Bertha Bulcsú egyodavetett mondata egy rég elfeledett tárcájában vagy három évtizede, 25 amelynek akkornem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget. Most viszont, sokkal érettebb fejjel, „üzenetét”már érteni véljük, jóllehet nincs meg, elkallódott, ennélfogva filológiailag egyelőrenem tudjuk hitelesen reprodukálni. Ám értelme az volt, hogy a túlélők hazajövetele, itthonmaradása magasztos tett, az erkölcsi megtisztulás-üdvözülés lehetősége, esélye, nemegyszerbizonyítéka, legalábbis az arra – a kiválásra, kiemelkedésre, valamiféle újnemességre– formálható jogos igény záloga.23Lásd Osztovits Ágnes 2002; vö. Granasztói György 200324Erről ezt írja Mészöly Miklós: „Az ugyanis, hogy a holocaust után a térség zsidósága a mi társadalmunkba akart visszatérni a legnagyobb számban,s hogy ma [Közép-]európai viszonylatban is itt élnek a legtöbben, egyértelmű helyzet- és sorsvállalást is nyilvánvalóvá tett: továbbra is megmaradnia magyar nemzettesten belül. (…) Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy az európai zsidóság diaszpóra- és kisebbségi kérdése számba jöhetően csak»magyar kérdés« már – a szó pozitív hangsúlyával: az együttélés olyan újrakezdésére vállalkozva, mely a térségben kivétel.” Mészöly 2004, I., pp. 43–44. (azén kiemelésem – B.-K. B.)25Halványuló emlékezetemben az ún. Kesudió-vita egyik darabja lehetett (?) az ÉS hasábjain, amelynek akkortájt szerkesztője volt. Magát a „vitát” isBertha Bulcsú „Kesudió” című cikke váltotta ki, illetve indította (ÉS, 1976. február 28., újraközölve: Beszélő (http://beszelo.c3.hu/98/0708/14mink.htm).A vitaindítóban nem szerepel ez a gondolatmenet, ellenben egy filozofikus mondattal zárul, amely – sajnos – mai viszonyainkra, és (ál)vitáinkraváltozatlanul érvényesnek tűnik: „Kesudió hegyek között járunk, és szidjuk egymást, mert rosszul dolgozunk, mert bent rekedtünk egy hibás körben.”(az én kiemelésem – B.-K. B.) Vö. Mink András 1998: Kesudió (http://beszelo.c3.hu/98/0708/14mink.htm).270 Bo r s i Ká l m á n Béla