Homályzónák Zones d' Ombre - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

zásáról, máris megkaphatja, hogy a „zsidózás legtöbbször annak a sötét előjele, hogyvalakinek a tollát az előítélet vezeti.” 15 S ez még akkor is megeshet, ha a bírált politológusszerző kenyérkereseti forrását tekintve történetesen az ottawai Jewish CommunityCouncil tanácsadója, 16 ergo igen kevéssé valószínű, hogy ádáz antiszemita volna.S ez a címkézés egyebek között azért oly rémisztően veszélyes, mert valóban nemlehet elintézni azzal, amit egy évtizeddel ezelőtt publikált tárcájában Bozóki András azAmerika-ellenességről kifejtett, tudniillik hogy „úgy hülyeség, ahogy van. Arra szolgál,hogy akiknek már végképp semmi érv nem jut eszükbe, megbélyegezhessék vitapartnereiket.Erre jó.” 17Az antiszemitizmus billoga épp azért oly félelmetes, mert a világtörténelem abszolútmélypontja: a soá (holokauszt) támasztja alá, 18 s emez (végső) érv és a belőle következőmegkérdőjelezhetetlen erkölcsi fölény 19 ellen – mármint hogy „megtörtént/megtörténhetett”– egyszerűen nem lehet semmiféle történeti, szociológiai, morális stb. pajzs mögébújni: kivédhetetlen! És, valljuk (ismét) be, megbocsáthatatlan. 20Leghelyesebb tehát megítélésünk szerint az (volna), hogy mindazok, akik nem zsidólétükre e „nehéz fába” vágják fejszéjüket, először családjuk legendáriumában néznénekszét, először saját portájuk előtt söpörnének. Hiszen ha azt egy kicsit is megbolygatjákóhatatlanul és megkerülhetetlenül olyasféle – az oral history kategóriájában tartozó –reminiszcenciákba ütköznek, miként e sorok írója is. Édesanyám, Erdész Mária (1925–2011; aki 1940–1944 között a szatmári Kereskedelmi Középiskolában végezte tanulmányait)úgy emlékszik, hogy egyik osztálytársnője, az Auschwitzban minden családtagjátelveszített Lébi Katalin 1945 tavaszán így fakadt ki szülei bedeszkázott ajtajú háza előtt:„Nincs Isten, de ha [mégis] van, én gyűlölöm!”; másik barátnője, a szintén árván maradtDiamantstein Ágnes emígy próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant: „Mi mindannyianhalálra voltunk ítélve, s hálát kell adnunk az Istennek, hogy túlélhettük!” Harmadik osztálytársnőjérőlnem őrzött meg hasonló kijelentéseket memóriája, de azt sajnos igen,hogy Sándor Gladys, tíz évvel a deportálás után az önkéntes halált „választotta”. Apám,id. Kálmán Béla (1920–2000) egyik szinérváraljai gyerekkori barátja viszont, akinek nemcsakszülei, hanem teljes rokonsága a krematóriumok martaléka lett, bevallotta, hogycsupán azért jött vissza (vagyis azért nem távozott azonnal „Palesztinába”), mert – párt­15Lásd Antal Dániel 2003.16Vö. Molnár Bálint 2003:17Lásd Bozóki András 2003a.18Lásd erről Hamp Gábor – Horányi Özséb – Rábai László (szerk.) 1999. Kőbányai János – a magyarországi pártpolitikai küzdelmek összefüggésében –ezt írja: „a »szocialista polgárság pártjai« – a szocialisták és a szabaddemokraták (…) Csak egyetlen szempont miatt engedik ébren tartani a zsidótörténelmet, hogy az ellentáborra – okkal, vagy ok nélkül – az antiszemitizmus billogát rásüthessék. Kétes eredménnyel, mert a virtuális antiszemitánakcsak reklámot csinálnak (…) a nem antiszemitákban pedig elkeseredést, sőt talán egyfajta dafke antiszemitizmust vált ki ez a stratégia.”(Kőbányai 2001, pp. 28–29.)19Vö. Bibó István 1986, pp. 623–797. és pp. 903–913. (különösen p. 709.).20Márai lényegre törő fogalmazásában: [1944-ben] „egy társadalom megmutatta igazi arcát, a gyűlölet, kapzsiság, kegyetlenség mindenfajtaőrjöngését. Soha nem lehet elfelejteni, sem megbocsátani.” Lásd Márai Sándor 1999, p. 134.268 Bo r s i Ká l m á n Béla