Homályzónák Zones d' Ombre - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

egy másik sebész, aki „az orvosi jegyzőkönyvet” csak 20-án vetette papírra. A következtetés:a szomolányi papok kezdetben talán nem is tartották fontosnak az orvosi vizsgálatot,csak azután fordultak orvoshoz, hogy ellenfelük ezt megtette. A sérülések némilegárulkodnak arról, hogy mi is történhetett a Nádas–Szomolány félúton. Heller bal szemekörül liláskék folt, bal lábán horzsolás, a vélemény szerint ezek könnyű sérülések, amelyeketmár-már véletlenül szenvedett el: „nem szándékosan” mérték rá az ütéseket. „Nézetemszerint – szól a látlelet – az egész ezért inkább a dulakodás során talán a káplán úráltal kifejtett védekezésnek tulajdonítható, vagy annak, hogy Heller úr valami éles vagykemény tárgynak, mint egy pipaszárnak ütközött.” Valószínű, hogy a nem éppen angyaliszelídségűnek tűnő papok – miután összeszólalkoztak Hellerrel – egy kicsit meg akartákrázni „a zsidót”, aki viszont visszaütött, és még egy kővel is odasuhintott utánuk. Erre vall,hogy a káplán hátán egy kék folt éktelenkedett, jobb kezének középső ujja megroppant,bal lábán is egy rúgás hagyhatott nyomot. „Súlyos sebek” – de alighanem nagyobb volta lelki megrázkódtatás: „A káplán úr hiába próbálta meg ismételten elmondani a tényállást,állandóan félbe kellett szakítania, nehéz fájdalom gyötörte. Úgy vélte, ájulás környékezi,friss levegőre vágyott és félrebeszélt.” A plébánost – a lila folt után ítélve – bal csípőjénérhette kő. A káplán aztán a történtekről „conscientiosa et circumstantialisdescriptio”-t vetett papírra, amely azonban inkább további – számunkra ismeretlen –részletekre hívja fel a figyelmet. Mert megtudjuk, hogy a gyakorta Szomolányba járónádasi zsidó sebész a hatóságnál is nagyon csúnyán (turpissime) nyilatkozott a papokellen, becsületükbe gázolt, és orvosi titkokat fedett fel, de végül nem tudjuk meg, hogymik voltak ezek a borzasztó dolgok. Mindenesetre a plébános perbe akarta fogni, mirevalahogy megbékéltek, és a bocsánat fejében megfogadta: „Istenre, akasszanak fel, hamég valamit hallanak rólam.” Csakhogy nemsokára Heller – aki kompromisszumképtelen,nehéz vagy inkább szókimondó embernek tűnik – azt terjesztette, hogy a káplánmár áttért a lutheránus vallásra. Április 12-én a verekedés úgy kezdődött, hogy a káplánHellernek szemrehányást tett, mire ez „kurafi, tolvaj, hazug”-nak nevezte, és megfenyegette,hogy feljelenti a vikáriusnál. Hiába fordította a káplán és aztán a plébános németrőlszlovákra a szót, udvariasságra intve a kurafizó sebészt, aki felkapott egy nagy botot, ésa plébánosra támadt, de ő kifacsarta a kezéből, mire a káplánt rántotta le a földre, a plébánosviszont üstökön ragadta a sebészt, aki véres fejjel megszaladt, és kellő távolbólfojtatták a szópárbajt, amire az tett pontot, hogy a magányos hős követ ragadott, ésmegdobálta a túlerőt. Így mentek-mendegéltek, amíg a paplakhoz nem értek, ahol amikora plébános megfenyegette a felbőszült sebészt, az megint békét akart kötni, de márnem lehetett stb. stb.Heller Lázár május második felében tett vallomása jól kiegészíti a fentebbieket:„Ápril 17-én estve felé én Szomolányról Nádasra menvén, az úton elejben jött a szomolányi lelkész és káplán,megállítván engem a káplán mindenféle rút gúnyszavakkal illetett, azt adván okul, hogy én a nádasi káplánA ko l l e k t í v e r ő s z ak hadtörténetéhez, avag y „z sidór abl á s” Ná da s o n 1848. ápri l is 19–20-án89