Homályzónák Zones d' Ombre - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

lágról és önmagukról, az értékeikben. A híres francia Annales-kör történészei ezekneka mélystruktúráknak az idősíkját nevezték hosszú időtartamnak (longue durée).Ebbe a kategóriába tartozik az individualizmus, és nem lehet kétség afelől, hogya 20–21. században alapvetően ez határozta/határozza meg az európai ember gondolkodását.Az individualizmusMaga a definíció is eléggé problematikus, filozófusok, történészek, szociálpszichológusokés szociológusok próbálták meghatározni több-kevesebb sikerrel az individualizmuslényegét. Egyszerűsítve a dolgokat elmondhatjuk, hogy az individualista felfogásautonóm személyeket feltételez, és az egyéni célokat, szükségleteket fontosabbnak tartja,mint a közösségieket és a közösség iránti kötelességeket.Kétségtelen tény, hogy az európai civilizációban hosszú távon megfigyelhető az individualizmusfokozatos térnyerése. Vannak mérföldkövei ennek a folyamatnak: a klasszikusgörög kultúra, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a 18–19. századi forradalmak(francia, amerikai, ipari, tudományos), valamint a 20. század második fele. Perszenem egyenes vonalú a változás, voltak, vannak nagy visszaesések, elég csak a 20. századkét kollektivista őrületére, a fasizmusra és a kommunizmusra utalni. Bár a dolog nemannyira egyszerű, mert a két totalitárius berendezkedés főként politikai nyomásra létrehozottálközösségekre épült, és amint ez a nyomás megszűnt, a közösségeik is azonnaleltűntek. (Gondoljunk például a náci vagy a kommunista pártok sokmilliós tagságára, deakár az ifjúsági vagy területi szervezeteikre, vagy a szakszervezeteikre.)A történeti kép azonban bonyolultabb, mint gondolnánk, több kutató kétségbe vonjaa túl egyszerű sémákat. Például Alan Macfarlane angol történész, aki Az angol individualizmuseredete című könyvében tudóstársaitól eltérően nem egy-egy elszigetelt forrásból– például önéletrajzból, prédikációkból, krónikából – vonja le a következtetéseit,hanem az Angliában a 13. századtól nagy számban fennmaradt, az egyszerű emberekmindennapi életét jól tükröző anyakönyvek, peres jegyzőkönyvek, szerződések, végrendeletekstb. alapján. A források meggyőzően bizonyítják, hogy a 13. századi Angliábanszinte minden olyan tényező megvolt, ami individualizmust feltételez: a „modern” földtulajdonlásdomináns volt, az árutermelés és a piac virult, a társadalmi mobilitás erős volt,a nagycsalád és a faluközösség pedig hiányzott vagy gyenge volt. De említhetem két kiemelkedőtörténész Jacob Burckhardt és Johan Huizinga „vitáját” is. A svájci tudós számáraaz individualizmus kibontakozása volt a reneszánsz lényege, a holland történészszerint ez legfeljebb a reneszánsz egy vonása volt sok közül.Az individualizmus szorosan kapcsolódik a modernitáshoz. Heller Ágnes és Fehér Ferencszerint (A modernitás ingája, Budapest, 1993) a modernitás állandó tagadást, válto­Egy kutatás dilemmái és nehézségei259