Modern katolikus fejek

156
rendes helyét és várt. A grófnő alkalmazottaival együtt hordta fel
az ételt, mint ahogy maga ápolta és kötözgette a betegeket szeretettel
és gyöngédséggel”
Coreth grófnőt azonban tovább vezette hivatásának érzete. Mikor
sógora súlyosan megbetegedett és már nem vezethette tovább kór-
házát, a grófnő a st.-gabrieli bencés apátságba vonult, ahova már régen
kívánkozott Ez az a zárda, amely a megreformált bencés regulák sze-
rint működik, ahol a liturgia régi fénye támadott fel, ahol az első
századok buzgalmában élnek az apácák, akik a gazdaság összes teendőit
maguk végzik s amelynek magyar leányháza, reméljük, már nem várat
sokáig magára. Egy levéltöredék is birtokunkban van, amit a herceg
már betegen írt 1930 júniusában sógornőjének ebbe a zárdába s amely-
ben a régi bencés szellemről a következőket jegyzi meg: «Sose nehez-
teljünk a betegre, ha nekünk kellemetlen szavakat mond, hanem ellen-
kezőleg, kettőzzük meg iránta felebaráti szeretetünket, de tolakodás
nélkül. Ehhez persze bizonyos tapintat szükséges.»
Mert élete koronájaképen elkövetkeztek a hercegre a csapások –
édesapja halála után ment át reá a hitbizománnyal együtt a hercegi
cím – és elkövetkezett a betegség is, amitől ő maga annyi embert
megmentett. Ε lélek túlvilágra készítésén már csak a végső cizellációk
hiányzottak. Tizenegy gyermeke ért felnőtt kort és mert az élet áramai-
nak folyása az óceánénál is bonyolultabb, papi hivatást legidősebb
fia, Ödön nyert, akire a hitbizománynak és a hercegi címnek is szállnia
kellett volna. A herceg nem bonthatta meg az öröklés rendjét és leg-
idősebb fiának le kellett mondania arról, hogy jezsuita lehessen.
1921-ben, huszonegyéves korában Batthyány-Strattmann Ödön hír-
telén megbetegedett és alig kétheti betegség után meghalt. S azután
még néhány év és apja is követi őt. De nem olyan gyors lefolyású beteg-
ség van kimérve reá. 1929 novemberében betegszik meg s baja állan-
dóan súlyosodik a nehéz operációk után is. Egy rendkívül súlyos rák
támadta meg, amely tizennégyhónapi szenvedés után végzett vele.
A szenvedéseket nyugodtan tűri s mikor injekciókkal akarják eny-
híteni emberfölötti fájdalmait, elhárítja az ajánlatot: «Krisztus Urunk-
nak a keresztfán sem adtak fájdalomcsillapító injekciót, legfeljebb
epét . . .» És mosolyogva, békésen tűr. Vigaszát az imában és a szent-
ségek vételében leli. 1905 óta naponta imádkozta az «Officium parvum
B. M. V.--t, ezt legsúlyosabb kínjaiban sem mulasztaná el most sem.
És ugyanezen idő óta napi áldozó volt. Ez itt a bécsi Lőw-szanatórium-
ban, ahol fekszik, nem lehetséges. De gyakran keresik fel papbarátai,
egyházfők, szerzetesek látogatják, misét mondanak betegágya mellett
és megáldoztatják. Soha kitüntetéseknek nem örült, nem viselte őket.
Most örül, hogy a pápai aranysarkantyús rend birtokosa, ezt helyezi