Modern katolikus fejek

41
A kegyelemnek nagy műve volt, hogy Prohászka, Róma lelki-
gyermeke, akit a pápa maga szentelt püspökké, elviselte, még pedig
a hősök térdrehulló alázatával, az indexretételt, mely akkor érte, midőn
épp pályájának delelőjére ért, midőn a magyar katolicizmus szellemi
vezéreként milliók hódolatát vívta ki magának, midőn a «daemon
meridianus»-nak, a dél ördögének gyengébb alázató lélekkel ugyan-
csak könnyű dolga lett volna! Naplóin ez időben végigsajog az ember
fájdalma, csalódása sokakban és bizalmatlanná-válása önmagával, saját
nagyhivatású munkájával szemben. «Idegenül éreztem magam az
Egyházban, mert nem lehet biztonságosan s bátorságosan dolgoznom,
s azt kell hinnem, hogy félreértések hínárjába kerülök.»
De mindez a töprengés nem vette el az erejét annak a szónak,
melyet közvetlenül az indexretétel után jegyzett fel: «No, hát: fiat
voluntas Dei! Ha ezzel a világon csak egy légynek is segítenek, szíve-
sen elviselem; elviselem, mint megaláztatást, büntetést bűneimért, –
el, el.» És elviselte a többit is: azt a szörnyű káoszt, melyet a világ-
háború és a forradalmak zúdítottak az országra, mely az ő érzékeny
lelkében az emberiség jövője iránt való bizalmát rendítgette és kény-
szerítgette, hogy hitének mécsesével űzze el azt a sötétséget, melyet
a Gondviselésnek a történelmi tragikumban való érvényesülésére borí-
tott ez a rettenetes vér- és eszménypusztítás. A diadalmas világnézet
természet-és ember-optimizmusa lehiggad a léleknek ebben az éjsza-
kajában. De nem lesz pesszimistává. Az Istent, ha el is takarja arcát,
látni kívánja és az ő szétszaggatott országáért tovább folytatja küz-
delmeit. Szörnyű látomásai vannak. «Háború van, rettenetes fazéktörés-
járvány. Az elesettek koponyáiból rémes ,monte testacciót' (Róma!)
lehet feltorlaszolni.» Borzong attól a gondolattól: ez a vége, annak is,
akit piszok töltött ki, és annak is, aki Krisztus-hivő és vértanú volt?
De hite itt sem törik meg: «Nem, nem, itt nincs vég, hanem nagy
célok feszülnek, egy más világ kezdődik: veritas, bonitas, pulchritudo,
virtus, vita aeterna!»
Bizony, sokszor maradt magára nála a hit s annak mécse, mikor
az ő tiszta papi életére is kaján híreket fontak, mikor látnia kellett,
hogy legjobb szándékú terveit ellenségek gáncsolják el, midőn le kellett
szállnia a napi politika Infernó-jába és küzdenie léhasággal, közönnyel,
galádsággal. De aztán – az éjszaka tűnőfélben, a hajnal, mely ifjúságát
megörvendeztette, öregkorában megint elküldte rózsaujjú sugarait.
Élete utolsó öt éve megint megtelik azokkal az édes benyomásokkal,
melyek elfoglalják szívét és keresztútjára előrevetítik a «vita beata»
boldogító fényeit.
Prohászka lelki arcát csakis a misztikus vallásosság tipológiájával
lehet megrajzolni. Christocentrikus lélek, a kontempláció ormain jár;
innét szeretete a világ iránt és innét a világra boruló, a világ értékét