Modern katolikus fejek

42
eltakaró homály is lelkivilágában. Prohászka nem tud evilági ember
(Diesseits-Mensch) lenni úgy, hogy a másvilágról pillanatra is meg-
feledkezzék; lelkében nincs világkeresés, de a világútálat se lesz úrrá
rajta: mert mindenben az Istent keresi. «Deus meus et omnia.» Bár-
mennyire közel is érzi Istent a természetben, nem azonosítja a végest
a Végtelennel, nem téved el a pantheizmus tévútjára, hogy Istent
a világgal azonosítsa. Az az Isten, akinek közelvalóságát néha alig
tudja elviselni, neki a végtelen, világ felett való, transzcendens Isten,
aki előtt porszemmé zsugorodik és akit az önkiüresítés teljes szilen-
ciumában akar adorálni. Minden, amit az Istentől kapott, természet,
egészség, erő, lelki képességek, művészi alkotó, előadó készség, -
olyanná teszi őt, mint a prófétát, kinek Isten nyitja meg száját és
ajkára adja a szót: ő is Isten ajkának érzi egész valóját, az Istent hir-
deti, országát terjeszti – bámulatos apostoli aktivitással. _
Prohászka nem a típusok egyoldalú végletformája. 0 az ideális
közép, kinek egyénisége a végleteket, a poláris ellentéteket önmagában,
lélekcentrumában építő, alkotó energiákként összegyűjti, hogy a krisz-
tusi ember eszményét magában kidolgozza, és így szóval, tettel, alkotás-
sal, művészettel árassza ki ezt az eszményt a magyar lélekbe.
Igaz az, hogy a lélek, a szellem építi a testet, a lélek hajtja a vért,
az vibrál az idegekben; a lélek fénylik az agy tekervényeiben és izzik
a szív hevületében. Prohászkában az emberi lélek a kegyelem, szeretet,
apostoli buzgóság Lelkének, a hétajándékú Szentléleknek vált organon-
jává, eszközévé. Találóan nevezte el őt Horváth Sándor O. P. a «Szent-
lélek hárfájának». XIII. Leóról azt írja Prohászka, hogy pápasága a
Gondviselés külön tétele volt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Prohászka
a magyarság történetében, a magyar katolicizmus reformjában a Gond-
viselés «külön, egész különös tétele» – ajándéka volt.
Amikor lelki arcát megrajzoltuk, voltakép sokoldalú működésé-
nek körvonalait is megadtuk már. Prohászkában nincs kettősség benső
és külső, élet és működés közt. Azt adta, ami a valója. Róma nevelte,
IX. Pius és XIII. Leó pontifikátusa alatt érett ki férfiúvá, pappá,
apostollá. Esztergomba, a magyar Sión ormára magával hozta IX. Pius-
nak az Egyház szabadságáért és felmagasztalásáért küzdő szívét,
XIII. Leónak távlatokat, világcélokat adó, korproblémákra, az Egyház-
nak a modern életben való érvényesülésére, szociális kérdésre, katolikus
politikára, tudományra, sajtóra rávilágító programmját; magával hozta
a Germanicumban megszilárdult benső embert, az elvek, a következetes
lelki élet, aszkézis erejét, hatalmas intellektusának bölcseletben és hit-
tudományban megalapozott tudását és mindehhez: azt az elhatározását,
hogy az Isten országáért, Egyházáért élni és halni kész. Útjait a Gond-
viselés irányította. Életpályájának Róma után három állomása van: