Modern katolikus fejek

27
mus») és működésében a protestáns gondolat uralmának legnagyobb
veszedelmét látja.
Misem természetesebb, mint az, hogy Mercier programmjának
megvalósításában Szent Tamás és Nagy Albert nyomdokain haladt,
akik a helyes tekintélytiszteletet, a szükséges alárendeltséget értékelték,
de tiltakoztak az atavisztikus ideológiából táplálkozó ferde tekintélyelv
ellen és csodálatos intellektuális merészségük csak a tudományos fel«
készültségben talált megnyugvást. Mercier – mint Daudet Léon
írja – megteremtette Louvainben «a katolikus, a civilizált, a thomista
metafizika fellegvárát a kanti, a fichtei, a hegeli lutheránus meta«
fizikával szemben» és e fellegvárban fiatal munkatársaival sorravette
a középkor doktrínáiból hátramaradt problémákat, de a megoldásokat
már a modern tudományos kutatásokkal való megegyezés szerint erő-
sítette meg vagy módosította. Sokan nem jó szemmel nézték a nagy
megújhodást, a «fiatal óriások» munkáját és midőn rágalmakkal sikerült
Rómát Louvain elleni rendszabályokra bírniok, siettek, a Szentszék
nevével visszaélve, átkaikat reájuk szórni. Szerencsére a pápa személyes
értesüléseket szerzett és a méregkeverok megszégyenülve jöttek rá,
hogy nem sikerült válaszfalat állítaniok a Szentatya és az Egyház
valóban hú fiai közé. Mercier fényes diadalt aratott ellenfelei fölött,
tovább haladt, harcolt, ragyogó sikereket ért el és a legszebb elégtételt
akkor kapta, amikor X. Pius pápa iooó-ban Malines érseki székére
emelte és egy évre rá a bíborral tüntette ki.
Az újonnan kinevezett érsek a katolikus filozófiai megújhodás
művét oly szilárd alapokra helyezte, hogy az minden zökkenő nélkül
él és virul tovább a tőle kapott erők hatása alatt. A valóban nagy
kezdeményezőknek éppen ez a legfőbb ismertetőjelük, hogy alkotásaik
nem inognak meg még akkor sem, amikor ők személyileg kikapcsolódnak;
szellemük adja továbbra is az éltető erőt.
Az egyetemen elhangzott beszédekre adott válaszában Mercier
őszinte alázatossága megkapó egyszerűségével bilincseli le hallgatóit:
«Isten engem olyannak ismer, amilyen vagyok, hibáimmal és képes-
ségeimmel együtt. Irgalmassága folytán úgy választott, amilyen vagyok.
Ö meg is fog segíteni. Nem akarok élősködni a múlt érzelmi világán,
amely már nincs, sem pedig ábrándos terveket szőni a jövőt illetőleg,
amely még nincs. Az ember kötelessége egy pontra sűrűsödik össze:
tegyük mindig azt, amit a jelen pillanat tőlünk kíván.» Ez az «action
du moment présent» teljes mértékben megvalósult Mercier életében:
élt benne már az iskola padjaiban, nagy gondolatokat termelt ki lelkéből
egyetemi évei alatt, a neo-skolaszticizmus rendületlen harcosává tette,
es ez jut érvényre érseki működésében is egészen haláltusája kezdetéig,
amikor azt mondja: «Most már nincs más tennivaló, mint várni.»