You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
34<br />
átlátszó vize a vezeték kövei mögött. Mert Prohászkát Róma adta<br />
hazánknak és Prohászka az ősi és mindig megújuló, mindig éltető<br />
római kereszténység szökőkútját nyitotta meg a karsztossá vált vagy<br />
futóhomokká bomlott magyar lélektalajon.<br />
Az embernek más a családfája, mint a szellemnek. A vér- és<br />
fajkultusz mai őrületében érdekes megállapítani, hogy Széchenyi óta<br />
a legnagyobb magyar, a «hungarizmus», a magyarvédelem vérzőszívű<br />
apostola, a magyar irodalomnak és nyelvnek századok óta egyik leg-<br />
kiválóbb művésze cseh-német-apától és német származású anyától<br />
született 1858 október io-én. A magyar nyelvet losonci diák-korában<br />
tanulta meg, hogy ajkáról, mint Szent Istvánt sirató, Szűzanyát dicsérő,<br />
Krisztusért epedő, mennyekbe lendülő ősi magyar melódiák sokhúrú<br />
hangszere szóljon, sírjon, daloljon – új magyar énekeket. Prohászka<br />
lelke azonban Rómában született, a Germanicum, a Gergely-egyetem<br />
levegőjén, a jezsuita lélektermő nevelői hagyományok: elmélkedés,<br />
lelkigyakorlatok, adoráció, «examen particulare» és «generale», a hét»<br />
éves bölcseleti és hittudományi képzés újjáalakító, életirányt, jellemet,<br />
akaratszilárdságot és világnézetet adó acélfürdőjén, az 1875-82. évek»<br />
ben. Itt alakul ki az a Prohászka, aki lelkinaplójának első bejegyzésével<br />
önmagára tekint, saját érzékenységére, gyengeségeire, zárkózottságára,<br />
megadva mintegy lélekstruktúrájának felső fodrozását. Viszont második<br />
bejegyzése ez: «fcn kész vagyok mindenre Istenért. Odaadom, ha kell,<br />
életemet. Ha pedig ez az elhatározásom őszinte, akkor minden más<br />
mellékes és könnyű. Tehát Istennek tetszeni: ez a célom; ezért el<br />
a bűnnel!» A sasfiók sziklás fészkében így tekinthet magára, mielőtt<br />
kirepülne. Magára néz, pelyhes, lompos szárnyaira, úgy érzi: még<br />
nem érett arra, hogy fészkét elhagyja; de szemét csalogatja a nap,<br />
fészkét körüllebegi a végtelen ég simogató hulláma; kitárja szárnyát<br />
és már messze felette van földnek, bokornak, fának és versenyen kívül<br />
száll verebek, rigók, pacsirták felett. Prohászka lelke így érett meg<br />
abban a pillanatban, midőn irányt vett: a magasságok felé, az Isten»<br />
hez! Ezt az irányt nem hagyta el soha. A «Soliloquia» utolsó bejegyzése<br />
mintha összefoglalná e magasba-lendülő pályának minden fázisát és<br />
rezdülését: «A benső szenvedések, elsötétülések, szárazságok, hangú»<br />
latlanságok, kedvetlenségek, kiszólások; világösszeomlás, életüresség ...<br />
Mikor a lélek s a hit s annak mécse egymagukra maradnak s minden,<br />
ami segít s ami resonál, a háttérben elvész; a sötétség elnyeli . . . Mikor<br />
minden jóleső s emelő tényező hallgat, milyenek a lelkesítő távlatok,<br />
biztató érzések, buzdító képek . . . Mikor a természet felrukkol a terem»<br />
tés analógiáival, hangjaival, zenéjével . . . Mikor édes benyomások nyo-<br />
múlnak belénk s elfoglalják szívünket.»<br />
Ez Prohászka saslelkének röpte, ugyanabban az időben, midőn<br />
az életrajz egymásután megrögzíti pályájának egyes pontjait: 1881-ben