Modern katolikus fejek

184
Atyja, a szentéletű férfi, és nagybátyja is, kinek szintén beleszólása volt
a Martin-nővérek életébe, beleegyeztek Teréz kérésébe. Az utóbbi
ugyan egy darabig ellenezte, de egyszerre csak megváltoztatta nézetét.
Nem kétséges, hogy ugyanolyan «hódítása» volt ez Teréznek, mint a
Pranzini-eset. Egy ilyen nevű gyilkost akkoriban ítéltek halálra s ezek-
ben a napokban kis Teréz azért imádkozott, hogy a gonosztevő utolsó
percében térjen meg. S a jel, amit kért, megjött. Az újságok megírták,
hogy Pranzini az utolsó pillanatban, úgyszólván a guillotine alá fekte-
tése pillanatában, kiragadta a pap kezéből a feszületet és megcsókolta
azt. Ez volt Teréz első «hódítása» így hódította meg misztikus úton
az imádsággal a nagybácsi szívét is.
Miután azonban a zárda lelkiigazgatója nem volt hajlandó bele-
egyezését adni, Teréz és édesatyja Hugoninhoz, a püspökhöz fordultak,
aki a határozás idejét kitolta arra az időre, amikorra Martin úr és leányai
visszatérnek tervezett római zarándokújukról. A püspök megbízta viká-
riusát, Réverony abbét, aki a zarándoklattal utazott, hogy tartsa jól
szemmel a leánykát. Az útról Teréz életrajzában többek között így ír:
«Boldog vagyok, hogy megláttam a szent várost; de megértem azokat is,
akik azt hitték, hogy édesapám azért határozta el magát erre az útra,
hogy én többé ne vágyakozzam a szerzetesi életre. Erre volt is annyi
alkalom, hogy egy kevésbbé erős hivatást alapjaiban megingatott volna.»
Nyilvánvaló volt ez nála, aki Jézust szerette és nem Róma köveit, mint
igen sokan lelkesedésükben teszik. Az utazáson is nagyszerű megfigyelő-
nek bizonyult. A zarándoktársaság legnagyobb része a normán nemes-
ség legelőkelőbb tagjaiból állott. S ezek – mondja Mgr. Laveille, aki
velük együtt tette meg az utat – különösen az út kezdetén, inkább szó-
rakozást, mint lelki épülést láttak az egészben, címeiket, nevüket, csak
ládjaik előkelőségét fitogtatták. Teréziát sértette ez a hang egy zarán-
doklatnál. «Mindezek a nemesi címek nem vakítottak el bennünket,
– írja, – láttuk, hogy nem egyéb az egész, mint tovatűnő füst. Krisztus
követésének szavai jutottak eszembe: ,Ne szaladgálj egy nagy név
árnyéka után’. Megértettem, hogy a valódi nagyságot nem a név, hanem
a lélek nemessége adja.»
Teréz Rómába egy titkos gondolattal utazott. A pápai kihallgatás
alatt XIII. Leó engedélyét akarta kérni, hogy már tizenötéves korában
szerzetbe léphessen. A szent ezt a szándékát keresztül is vitte. A zarán-
doklatot vezető Réverony abbé mindenkinek megtiltotta, hogy a pápá-
hoz szóljon, Teréz azonban mégis odarohant a pápa elé, letérdelt előtte
s engedélyét kérte. A válasz nem volt igenlő. «Be fog lépni, – mondotta
neki a pápa, – ha az Isten is úgy akarja.» Visszatérve azonban nem-
sokára megjött a püspöktől a várva-várt engedély s Teréz 1888 április
9-én beléphetett a lisieuxi Karmelbe, ahol később Avilai Szent Teréz
lett patrónája és a Gyermek lézusról és a Szent Ábrázatról nevezett