Modern katolikus fejek

164
különösen amikor az indító okok szépsége az ellenkezőjére nyújt reményt,
senkinek sem tetszik. Necchinek is fájt, de ezt írja be naplójába: «Nem
fog csüggeszteni! A szeretet szent parancs, keresztény kötelesség, amely-
nek hirdetésébe akkor sem szabad belefáradnunk, ha nem hallgatnak
reánk. A szelíd Jézus erre is példát adott.»
1902: Necchi huszonhat éves, orvosi oklevél a kezében és szemben
áll az élettel. Számára, aki már évek óta tudja, hogy milyen elvekkel,
milyen meggyőződéssel és milyen bátorsággal kell a kötelességeknek
eleget tenni, ez a fordulat nem okozhat semmi félelmet. Az Istenbe
vetett bizalom, ha egyesül a választott pályára való lelkiismeretes fel-
készültséggel, minden körülmények között, a legnehezebb viszonyok
mellett is előbbre viszi és révbe juttatja a föld vándorait. «Jövőm a
Gondviselés kezében van, – írja, – nekem csak imádkoznom kell,
hogy világosan lássak!» Némi lelki válságot okoz azonban ezekben a
nehéz napokban, hogy felmerül előtte a kérdés, hátha mégis a papi
pályára van hivatva. Lelkigyakorlatot tart, imával ostromolja az eget,
tanácsadókhoz fordul. «Az Úr azonban hallgat.- Necchi bensejében
nem szólal meg semmi hang, amiből azután arra következtet, hogy nincs
hivatva a papságra, sem a szerzetességre; a közönséges és rendes élet-
formát kell választania, amelyben azonban a keresztény ember hasonló-
képen megszentelődhetik, mert a kötelesség, bármilyen természetű is
legyen, a megszentelődés eszköze. Az ő feladata az lesz, hogy a modern
társadalomban a laikus keresztény eszményi életét élje: hitves, családfő
és dolgos polgár legyen. «Végeredményben – nyugtatta meg Necchit
szeretett lelkiatyja – a jót és a kötelességet nem monopolizálhatják a
papok és a szerzetesek; annyira igaz ez, hogy az orvosok és beteg-
ápolók legalább hatvan szent patrónust számlálnak a paradicsomban.-
Vico hálás az eligazításért s odaadó bizalommal helyezi további sorsát
az Isten kezébe.
Még 1902 decemberében bevonul katonának, hogy leszolgálja
önkéntesi évét. Az egészségügyi kiképzés előtt hónapokon át kell
masíroznia és fegyvert forgatnia, ami ugyancsak távol áll egyéniségétől.
A környezet sem éppen gyöngéd és harmatos, de Vico példásan teljesíti
kötelességét. Onkéntes-társai nem igen értik meg, «bigottnak» csúfolják
s a feljebbvalók is szívesen űznek gúnyt belőle, Vico azonban a szük-
séges megalázkodás iskolájának fogja fel mindezt, végeredményben
pedig «mi ez a gyötrelem az örökkévalósággal szemben?» A sors különös
rendelése, hogy Gemelli ide is elkíséri. A későbbi nagy franciskánus
még mindig ellensége a keresztény gondolatnak, de már látja, hogy a
tudományra sem egyéni, sem társadalmi erkölcstant felépíteni nem lehet.
Ha nincs egy abszolút Lény, aki parancsolója és jutalma az embernek,
akkor kevélységén és önzésén senkisem kerekedhetik felül. És Gemelli