Modern katolikus fejek

71
dékok torkára! Ez a gyermek egész ember lesz és erkölcsi öntudata mér-
hetetlenül sokat gazdagodott!»
Alig van csúcsa az olasz Alpoknak, ahová Ferrini fel ne hágott
volna. De nemcsak a természet, hanem a művészet is Istenhez emelte.
Az alkotó szellem csodáiban az isteni szikra teremtés-utánzó műveit
látta. Bámulatosan ismerte a régi és a modern irodalmat. Irodalmi kér-
désekről szívesen társalgott; egyformán idézte Homerost és Pindarost,
Vergiliust és Dantét, Schillert és a moderneket. Bejárta az összes olasz
és német múzeumokat. «Egy-egy remekmű szemlélése – írja – arra
ösztönzött, hogy leboruljak Jézus előtt.» Teljesen vallásos beállítottsága
mentheti a művészetkedvelő Ferrininek azt a fogyatékosságát, hogy a
közömbös, vagy vallásellenes íróknál és művészeknél ritkán ismeri el a
mégis csak meglevő reális szépségeket.
«Mily szép a hegy elhagyott csúcsán, – írta egyszer Mapellinek
Ferrini, – ahol érezzük Isten ünnepélyes közellétét és egy vad termé-
szét komolyságában szemlélhetjük az Ö örökké fiatal mosolyát.- Különös
fordulata a Gondviselésnek, hogy Ferrini halálának oka éppen a hegyek
szeretete, azoké a hegyeké, ahol a végtelenség felé érezte magát ragad-
tatni. Egész életében félelem és bánat nélkül, mint az igazak, készült
«az első isteni csók- pillanatára és boldognak nevezte a halált, amely «a
halhatatlanság kezdete” Még egy kis idő és látni fogtok! Jézusnak ezek
a szavai lebegtek előtte. «Gyorsan lehanyatlanak az alkonyi árnyak,
gyorsan elfut a kimért nap s eljön életünk estéje. Mi nem sírunk, mint
azok, akiknek nincs reménységük, mi felvidulunk megjelenésére, mert
közel van az ígéretek teljesülése.- Csak a hitetlen nem tudja meg-
oldani a halál problémáját, mert nem tudta megoldani az élet pro-
blémáját sem.
Ferrini 1901 májusában éppen a Szentföldre készült Olivi barát-
jávai, amikor szívroham támadta meg, amely teljes pihenésre kénysze-
rítette. Erős szervezete hamar összeszedte magát s már kisebb hegyi
kirándulásokra is indulhatott. 1902-ben felgyülemlett munkája megint
megakadályozta abban, hogy a Szentföldre utazzék. Olivi nélküle ment
el, Ferrini pedig júliusban Sunában, a tóparti kedves családi nyaralóban
telepedett meg. Fáradtnak érezte magát, de egészsége kielégítőnek lát-
szőtt. Szeptemberben abban a hiszemben, hogy teljesen meggyógyult,
megmászta a Monte Rosát. A kemény kirándulás nagyon kimerítette.
Alig ért haza, láz tört ki. Az orvos megállapította: tífusz. Október 5-én
veszítette el először eszméletét. Az apácák, akiket ápolására hívtak,
hallották, amint a kikötő harangjelzéseire fel-felriad és rebegi: «Men-
jünk, menjünk a szentmisére!- Időnként még visszanyerte eszméletét,
de az orvosi tudomány már nem tudott segíteni legyengült szívén, s
október i7-én meghalt. «E nap déli fél tizenkettőkor – jegyezte fel