Modern katolikus fejek

239
rázóan festi azt az anyagi és lelki nyomorúságot, amelybe a nagyvárosi
civilizáció közelsége és megízlelése sodorja a falvak és tanyák népét.
Kimenteni a földet a nagyváros szívóiból! – ez az a tétel, amelyben a
végső' tanulság kicsendül. Eszménye egyrészt a biztosított létű kisgazda,
másrészt az az ipari munkás, aki «dolgos, fiatalon megnősül, jól táplált;
alacsony, de csinos házikójában két gyermekkel a térdén! vagy három-
mai! vagy néggyel! s ha lehetne a négyet egyszerre csókolná meg!-
Ilyen polgárok tudnak az eszméért «nem tágítani, mikor a szó kimonda-
tott, és nem remegni.»
Milyen másként értelmezte Bazin a katolikumot az irodalomban,
mint azok, akik megbocsáthatatlan tévedésből egyedül a kenetes és
«fehér- irodalmat hirdetik katolikusnak! Kitűnik ez ioo4-ben közzétett
«L'Isolée- című regényéből, amelyet legmerészebb társadalmi regényé-
nek mondhatunk. Egy szerencsétlen apáca bukásáról szól, akit a
francia laikus törvények végrehajtásaként kiűznek kolostorából. Az apáca,
aki az angyalok Kenyerével táplálkozott, – mint Mauriac fejezi ki: –
«éhes férfiak eledele lesz” De «amikor azt hiszitek, hogy legmesszebb
vagyok tőletek, gyakran akkor vagyok legközelebb hozzátok.» A teljes
züllésbe sodort szegény nő, akit végül is meggyilkolnak, utolsó szavaival
megbánást rebeg és Krisztus irgalmában reménykedik. Egyes katolikus
bírálók élesen támadták Bazint ezért a regényért. «Nem hallgathatjuk el,
– írta akkoriban Vaudon kanonok, – hogy a regény nemcsak kiábrán-
dítólag hatott reánk, hanem egyenesen szenvedést okozott. Történhetik
ilyesmi ezen a világon? Nem, nem valószínű, nem igaz . . . Még akkor
is, ha feltételezhetnők, hogy egy szentnek induló lélek ilyen alacsonyra
süllyedhet, csak kivétel lehet. Akkor pedig minek regényt írni ilyen
kivételes esetről?» Voltak azonban írók, akik védelmükbe vették Bazint,
mint aki az «Isolée»-ban megteremtette a «tetemrehívás» műfaját.
Ez a kifejezés tetszést aratott s Bazin sem tiltakozott ellene. Valóban, a
nagy író Combes egyházüldöző törvényeinek láttára, amelyek ezrével
űzték ki az apácákat a zárdákból, ahol tanítással keresték kenyerüket,
amelyek megfosztották őket a békességnek, imának és munkának haj-
lékétól s kitaszították őket a munkanélküliség és éhség veszedelmei közé,
– a Megváltó isteni haragjának átérzésével kiáltotta oda: «Jajj a világ-
nak a botrányok miatt! Jajj annak, akitől a botrányok származnak!-
Súlyos a felelősségük azoknak, akik kifosztják és nyomorba döntik az
ártatlanokat, de még súlyosabb azoké, akik ártatlanságuktól is meg-
rabolják és lelki romlásba viszik őket. Ha Bazin csak az üldözött apácák
szenvedéseinek és anyagi nyomorúságának leírására szorítkozik, nem
tárta volna fel az üldözők felelősségét a maga teljességében, míg így egy
minden támasztól megfosztott, magára hagyott apáca lelki és erkölcsi
tragédiájának szemléltetésével világosságot vetett az üldözők ördögi
gonoszságára, akik nemcsak a testet, hanem a lelket is meg akarják ölni.