Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
80

semmit sem újítottak fel. Egyik este, mikor a történelmi konferenciákon

a támadások a szokottnál is hevesebbek voltak, a konferenciát követő

sétán Ozanam így szólt barátaihoz: «Milyen szomorú látvány, hogy a

mi szent Egyházunkat annyira támadják, annyira rágalmazzák, történe-

tét úgy eltorzítják. Legyünk résen, hogy megfelelhessünk a támadásokra,

de nem érzitek szükségét annak, hogy ezen a harcos, veszekedő konfe-

rencián kívül egy jámbor és bátor emberekből álló kis egyesületet is

alapítsunk, mely a szóhoz hozzákapcsolja a cselekedeteket is és így

gyümölcseivel bizonyítja hitünk igazát?- Ötven év múlva mondta a jele-

net egyik szemtanuja: «Félszázad távolából is frissen maradt meg emlé-

kezetemben ez a jelenet. Mintha ma is látnám Ozanam szomorú, de a

lelkesedés tüzében égő szemeit. Mintha hallanám hangját, mely lelké-

nek mély megindulását árulta el. Mikor a kis csoport elvált egymástól,

mindegyik érezte, hogy a felebaráti szeretet lángja gyúlt fel szívében,

amelyet az Úr Jézus fiatal barátunk szavai által lobbantott fel bennünk.-

Néhány nap múlva Ozanam újra felveti a gondolatot: «Az Ur Jézus

oly sok szenvedéséért szereztünk-e neki csak egy lelket is? Ha fárado-

zásunk eredmény nélküli, nem azért van-e ez, mert valami hiányzik

ahhoz, hogy szavunknak természetfölötti hatása is legyen? A sze-

gények áldása az Isten áldása.-

Még aznap este Le Taillandier nevű barátjával együtt megfelezték

a rendelkezésükre álló fűtőanyagot s elvitték egy közelükben lakó sze-

gény családnak. Az események most már gyorsan követik egymást.

A fiatalemberek megbeszélik tervüket atyai jóbarátjukkal, Baillyval,

és néhány nap múlva egy szép májusi estén hat fiatalember megtartja

a Szent Vince-konferenciák első összejövetelét. Ezen az összejövetelen

elimádkozták a Veni Sanctét, olvastak egy fejezetet «Krisztus követésé--

bői, utána az elnök rövid beszédet mondott, melynek veleje, hogy a

szegényekben a szenvedő Krisztust kell látniuk. A jótékonykodásban

az irgalmasság testi cselekedetei mellett az irgalmasság lelki cselekedetei

nem szorulhatnak háttérbe. Azután megállapították az alapszabályokat,

melyeknek lényege: a nélkülöző szegény családoknak otthonukban való

meglátogatása, nyomoruknak enyhítése. A megsegítés nem pénzben, ha-

nem természetben vagy valamelyik kereskedőhöz szóló utalvánnyal

történik. Összejövetelt hetenként tartanak. Az anyagi eszközöket a

gyűlés végén rendezett gyűjtésekből fedezik. Mindenki tetszése szerint

és titkosan adakozik.

Az egyesület neve Szent Vince-konferencia lett, tiszteletből a sze-

gények nagy szentje, Páli Szent Vince iránt; az ő egyik munkája szol-

gált kiindulásul az alapszabályok megszerkesztéséhez s az ő rendjéből,

Rozália irgalmas nővértől kapták a legtöbb gyakorlati útmutatást vállal-

kozásukhoz. A «konferencia- név pedig a történelmi konferenciákra való

emlékeztetésül került a címbe. Ezeknek meddősége adta meg ugyanis