Modern katolikus fejek

134
tiszta tudatát a vallás, gazdálkodás és hivatás hármas területén. Szabad
embereket érlel ki, akik képesek saját ügyeiknek s ezeken túl a közösség
ügyeinek intézésére.»
Harmel optimizmusa természetesen nem azonos az ember szü-
letett jóságáról szóló rousseaui elmélettel. Harmel nagyon is hitt az
eredendő bűn valóságában és éppen ezért kilátástalannak tartott minden
olyan nevelőmunkát, amely nélkülözi a vallás eszközeinek segítségét.
Amit a körülöttünk kavargó események vitathatatlan tényként mutat-
nak, a legkiválóbb szociálpolitikusok pedig a logikai összefüggések szük-
ségszerű eredményeként hirdetnek, azt Harmel gyakorlati életbölcse-
sége régen felfedezte: a szociális kérdés megoldása csak világnézeti
alapon képzelhető és érhető el. «Abban a mértékben lesztek szabadok,
amely mértékben keresztények vagytok! – intette 1807-ben a toursi
kongresszuson a munkásokat. – Mihelyt nem támaszkodtok nyíltan
Krisztusra, akkor emberek diktatúrája alá kerültök, mert képtelenek lesz-
tek saját ügyeitek vitelére.» A zsoltári «Nisi Dominus» igazsága ez:
Isten segítsége nélkül hiábavaló az építők műve és az őrök ébersége.
Amikor Harmel Orosz-Lengyelországban megtekintette a híres ember-
barát, Scheibler Károly lodzi ipartelepét, elragadtatással szemlélte az
egészségügyi berendezéseket, a hatezer munkás számára épült kert-
várost, a remek iskolákat, de lehangoltan jegyezte be naplójába, hogy
a telep mégis «az erkölcstelenség tűzhelye és a pokol előcsarnoka-, mert
senkisem foglalkozik a lelkekkel. «Ne engedjék a jószándékú emberek,
– hangzik tovább a feljegyzés, – hogy a földi intézmények csalóka
varázsa megejtse őket. A legszellemesebb berendezések, a legtökélete-
sebb törvények hatálytalanná válnak, ha nem visszük bele ismét a tár-
sadalomba a keresztény szellemet.» Ahhoz, hogy a helyesen értelmezett
keresztény demokrácia érvényesüljön, a szociális és az erkölcsi nevelés-
nek karöltve kell haladnia.
De épp ilyen szigorú parancs a gazdasági nevelés is. Hasztalan
valósulnak meg a gazdaságban a keresztény demokrácia külső feltételei,
ha az együttműködésre hivatott munkások nem ismerik a termelési
folyamatokat, a piaci ár és a munkabér, a kereslet és kínálat viszonyá-
nak törvényszerűségeit. A világháború után, amikor az elmúlt szörnyű
megpróbáltatások nyomán felragyogott a «szociális állam» igézete, nem
egy országban megjelentek a gazdasági demokrácia intézményei, de a
tapasztalás gyorsan megmutatta, hogy a munkásság – kellő képzettség
híján – nem tud bennük hasznos szerepet vinni. Méltán állapítja meg
ma Ford, ez a modern nagyiparos, hogy a gazdasági vezér legfőbb fel-
adata az emberek nevelése. «Az én igazi mesterségem – írta legutóbb -
nem az, hogy autókat gyártok; az üzemeimből kikerülő gépkocsik csak
melléktermékei az igazi mesterségemnek, amely ebben áll: embereket
nevelni.» Harmel, mint láttuk, már jóval régebben nemcsak felismerte