Modern katolikus fejek

178
jobban bízunk az emberi erőben, mint a természetfölöttiség segítsé-
gében.»
Az a pápa, aki a Katolikus Akcióról szóló körlevelet kiadta, ugyan-
abban a korban egy olyan szentet állított szentferenci magaslatban az
Egyház és a világ elé, akinél jobban a kontemplativ élet elsőségét és
– saját életével – annak mindent fölülmúló hatását alig bizonyíthatja
valaki. A pápa, amikor meteornak, új jelnek, az Egyház oltalmazójának
mondja ezt a törékeny apácát, nyilvánvalóan arra akart rámutatni, hogy
gyökeres megújulásra van szükség a lelkiek terén; olyan fordulónál
vagyunk, amellyel csak egy clunyi reformot, egy Assisi Szent Ferenc,
vagy Avilai Szent Terézia fellépését lehet összehasonlítani. Mindenki-
nek újjá kell születnie, hogy bejusson a mennyek országába, de mert
van emberi társadalom, van társadalmi kollektív szellem – ennek is
«oportet enim nasci denuo», ennek is meg kell újulnia s ezt az újulást
a mi számunkra Lisieuxi Szent Teréz közvetítette. Az Isten útjai kiszá-
míthatatlanok s válasza a szabadakarat útján messze elkalandozó ember
dühös tagadására, legfőképen gőgjére, mindig meglepő. Amikor az
emberiség legjobban bízna már önmagában, a felfuvalkodott kor kellős
közepén egy szeráfi zenekar állhatatosan gyermekségről, lelki gyermek-
ségről kezd zengeni. Nagyból, hatalmasból, erőszakosból hirtelen
kicsinnyé lenni a legnagyobb áldozat s mi ezt kaptuk meg parancsként.
Erre a szóra, hogy «gyermek», a sátáni düh egész orkánja zúdult a
világra. A sok kísérlet után íme a valódi antipólus.
Martin Teréznél élete a pecsétje annak a küldetésnek, közvetítésnek,
melyről föntebb szólottunk s nem a szavai. Ha azzal a mértékkel mér-
jük, melynél a megnyert csaták, nagy sikerek, óriási elbukások s a szaka-
datlan külső események láncolata számít csupán, úgy az ő külső, látható
életútja egyike a legbanálisabbaknak. Vallásos családból származik,
– mondaná ez a krónika, – atyja is, édesanyja is kolostorba akartak
lépni. Anyját korán elveszti, melankolikus lesz, nővérei egyenként apá-
cának mennek s ő rá egy jámbor öreg úr – az édesapja – van hatással.
Sokat betegeskedik, önfejű s mégis egzaltált, aztán ő is követi a szokást:
bevonul a karmelita nővérek közé. Tüdőbajt kap s meghal. Atyja elveszti
eszét. Van-e ennél tisztább képlet a világ számára, hogy itt egy tipikus
«beképzelt» esetről van szó? Különösen ha hozzá vesszük, hogy
három nővére is ott élt vele együtt a zárdában: biztosan ezek láttak
benne csak rendkívülit. Családi elfogultság. Hiszen amikor meghalt,
a lisieuxi kolostor egy apácája így kiáltott fel: «Ugyan mit jegyeznek
majd meg erről a nővérről, aki nem tett semmit?» így előadva – s a
világ nem nagyon lát egyebet – az 1873-ban született s 1897-ben máris
elhunyt Martin Teréz élete nem mutat fel semmi rendkívülit. Életútját
nem kísérték hatalmas víziók, nagy látomások, különleges csodák, a nép