Modern katolikus fejek

10
pápája ugyanabban a történelmi miliőben élnek és mind a kettőnek
ugyanaz az eszménye: a krisztusi tökéletesség, az Isten országa, mégis
mily távolság a kettő közt! Amikor III. Ince alatt az Egyház és az állam
viszonya rövid időre eléri a középkori egyházpolitika célját: hogy a
pápaság legyen a Nap, az impérium a Hold a keresztény népek egén, -
ugyanakkor Assisi Szent Ferenc látomásában düledező egyházat lát,
melyet neki kell felépítenie, megszilárdítania.
XIII. Leó első volt azon pápák sorában, akiknek egész uralkodása
a Vatikán fogságában telt el; elődje, IX. Pius i870- ig bírta a pápai
szuverenitás külső zálogát, a pápai államot. XIII. Leó pápasága alatt
sohasem járhatta meg azt az utat, mely a Vatikánból a Lateránba visz;
nem juthatott el az Egyház főtemplomába, a római püspök székesegy-
házába, – csak holtan. Talán ezért is vágyódott végső pihenőre ide ő,
aki huszonötéves pápasága alatt a «római kérdés» nyomasztó problémáit
bogozta sikertelenül. Síremlékén nincs semmi utalás pápaságának nagy
eseményeire és küzdelmeire. A szobrász gyenge volt ahhoz, hogy ki-
fejezze annak a pápának emberi és történelmi nagyságát, akiről meg-
választásakor egy baloldali lap azt írta, hogy nem lesz több a pápai
széken, mint egyszerű római pap; aki nemcsak látomásban, de való»
ságban látta összedűlni a pápai hatalom évezredes pillérét, a pápai
államot, látta, hogy repedeznek a világegyház falai e támasztó pillér
leomlása folytán, és mégis nekifeszítette vállát, maga is, mint koldus és
rab, Assisi Szent Ferenc módjára, annak az Egyháznak, melynek
falait a győzelmes forradalmak, a liberalizmus, szabadkőművesség,
egyházellenes kormányok, üldözések és kultúrharcok, hitetlen tudo-
mány és elhidegült hívek, egyetemek és a modern technikával fürgévé,
mohóvá és tolakodóvá nevelt sajtó, a lelket és embert elnyomó tőke és
bányában, gyárban Istenét vesztett felizgatott munkásság ostromolta.
Ez a szobor, bár XIII. Leó vonásait örökíti meg, egy, kezét áldásra
emelő pápát ábrázol, típust, de nem azt az egyéniséget, aki minden
földi hatalom nélkül, mint «egyszerű római pap», elérte III. Ince dicső-
ségét, mert meghódoltak előtte a föld urai és királyai és szemeinek
varázsos fénye magas, ősz hajjal övezett homloka alól milliókat vonzott
a pápa látására; «Urbi et orbi», a városra és a földkerekségre árasztotta
a lélek, a szellem fölényét egy anyagias, testi, érzéki világban és ajkairól
a másvilág, a természetfeletti élet üzeneteiként szálltak azok a hangok,
melyekben XIII. Leó Szent Péter katedrájáról nemcsak a katolikus
Egyházat, hanem az egész emberiséget tanította és a vesztébe rohanó
világot megállította lelkiismeretvizsgálatra, a «Nyugat pusztulására»
vezető úton. «Lumen de coelo»- nak, égből jövő világosságnak mondták
Leót az álmalachiási jövendölések. Ez a Péter éveit a pápai széken
meglátó, 93 éves korában is teljes szellemi és testi erejével bíró, 25 éves
pápai jubileumán százezreket fogadó és megáldó pápa külső meg-