Modern katolikus fejek

183
ben. Első jelentkezése, egészen zsenge korában, még nem mondható
komolynak, de kilencedik évében már a perjelnővel beszélgetett arról,
hogy milyen nevet fog viselni, ha belép. Közben azonban még öt év
telt el. A bencés nővérek intézetében nagyon szerették, ő azonban édes-
anyja halála óta félénk volt és ismét betegeskedni kezdett, mire atyja
elhatározta, hogy otthon fogja taníttatni. 1886 októberében Mária nővére
követte Pauline-t és ő is belépett a lisieuxi Karmelbe; később Léonie is
távozott, ő a caeni vizitációs zárda lakója lett. Céline és Terézke egyedül
maradtak atyjukkal. A tanítónő, akihez kis Teréz hetenként egyszer el-
járt, a szent szavai szerint «kiváló hölgy» volt, aki nagyszerűen oktatta.
Sok látogató járt a tanítónő házához s annak édesanyja foglalkozott
velük, míg leánya tanított. És Teréz hallotta mindazt, amit róla is
beszéltek: «Egyik hölgy megjegyezte, – írja önéletrajzában, – hogy
szép hajam van, a másik búcsúzás közben megkérdezte, hogy ki ez a
csinos kisleány. És ezek a szavak, melyek annál hízelgőbbek voltak,
mert nem az én fülemnek voltak szánva, örömmel töltöttek el s ez az
öröm ismertette meg velem, hogy én mennyire telve vagyok önszere-
tettel.» Ezután határozta el magát, hogy belép a Mária-kongregációba,
de félénk természetének ez is nehezére esett. Szerette volt tanárnőit,
de különöskép egyikhez sem vonzódott s így a munkaórák alatt egyedül
ült s egyedül volt a templomban is, míg édesatyja el nem jött érte.
Önéletrajzában aggályosságból «önszeretetről» beszél, de lelkének igazi
képét egy másik rész mutatja meg ebből az időből: «Egy vasárnapon,
amikor imádságos könyvemet betettem, a Megfeszítettnek egy képe
kissé kicsúszott a lapok közül, de csak annyira, hogy egyik átvert vérző
kezét láthattam. Új és feledhetetlen érzés vett rajtam erőt. Szívemet a
fájdalom szaggatta meg, azt látva, hogy a szentséges vér a földre hull
és nincs senki, aki felszárítására sietne. Elhatároztam, hogy lélekben
mindig a szent kereszt lábánál fogok tartózkodni, hogy az isteni vér
üdvözítő harmatját a lelkekre hintsem. Ε naptól kezdve folyton vissz-
hangzott lelkemben az Úr Jézus kiáltása: ,Szomjúhozom’ – és eddig
ismeretlen, lángoló buzgalomra gyújtotta fel azt. Ó, mint vágytam sze-
relmesem szomját enyhíteni; én is epedve szomjaztam a lelkeket és
mindenáron meg akartam óvni a bűnösöket az örök tűztől.»
Terézia szerzetbe lépésének igen sok akadálya volt. Az első már
abban jelentkezett, hogy Céline nővére is érezte hivatását s mert Céline
volt az idősebb, őt illette volna meg a jog, hogy előbb lépjen be a Kar-
melbe. Céline azonban átengedte az elsőséget kis nővérének, hogy ő
maga öreg édesatyjukkal maradjon. Annak halála után Céline is követte
testvéreit. A második «akadály- az volt, hogy Teréz már tizenötéves
korában szerette volna átlépni a klauzúra küszöbét s ez egyelőre ki-
látástalannak látszott. A zárda lelkiigazgatója hallani sem akart arról,
hogy huszonegyedik életéve előtt követhesse Istennek hívó szavát.