Modern katolikus fejek

234
és Algériát, az Egyesült Államokat és Kanadát, sőt a sarkvidéken a
Spitzbergákat. Nem mint lázasan siető turista, hanem mindenütt
érdeklődött, kérdezősködött és jegyzeteket készített. A történelmi ems
lékeket, romokat, öreg házakat, tájakat, sőt még az érdekes növésű fákat
is sajátkezűén rajzolta be naplójába. Nem csoda, ha a parasztok, meste-
rek és munkások, a nép fiai és leányai, akikről ír, valóságtól és élettől
duzzadnak regényeiben. «Mindazokat a drámákat, – állapítja meg
Lenôtre, – amelyek témául szolgálnak regényeinek, saját szemével
látta és tapasztalta: nem akart és nem tudott mást írni, mint az igazságot.-
Bazin, híven az írói hivatásról vallott felfogásához, olyannak
rajzolja az emberi életet, amilyen a valóságban. Regényeinek szereplői
a közönséges napi élet erényeit és bűneit képviselik. «Nagy illojalitást
látok abban, – mondotta Bazin 1922-ben előttünk is, – ha a közön-
seggel, vagy igazsággal szemben fentartással élünk. Lelkiismeretesen
kutattam és állítottam be az igazságot, azután pedig írásaimban mindent
odaadtam.» S el kell ismernünk, az irodalmat csak ilyen felfogás avatja
értékké. Hiszen az élet törvényeinek felfedezésére nem elegendő a
logikai számítás, hanem megfigyelés kell, a titkok megállapítása és
mint ilyeneknek megértése. Csak ez indokolhatja azt a nagyrabecsülést,
amelyben az igazi irodalomnak részesülnie kell. «A művészet általában,
kedves Sir George, – olvassuk Bazin «La Barrière- című regényében, -
az állam első ereje, elsőbb mint a hadsereg, a hajóhad, elsőbb, mint a
kereskedelem. Egyetlen állam sem nagy, ha nem kapta meg valamelyik
művészettől a civilizációs levelet. Vannak lordok a nemzetek között,
Sir George, és bárócskák és gentlemanek, amint vannak zsákhordók
és kedves utcakölykök.-
Bazin a francia vidéken, a Loire völgyében töltötte ifjúságát s
bizonyára itt szívta magába azt a szeretetet, amely írói érdeklődését
is a kisemberek felé terelte. Bordeaux Henry, a szintén akadémikus
nagy francia regényíró így jellemzi Bazin életművét: «Nem az érzelmi
bonyodalmak, sem a nagyvilági társadalom regényírója ő, hanem a mély
szíveké, a népi életé, a mezőké és a gyáraké. Történetei elég fájdalmasak
és súlyosak. Az emberi lélek minden szenvedése és aggódása csap ki
belőlük. De a reménnyel együtt, mert felragyog a hit, amely vigasztal
és éltet.- A naturalista iskola írói szinte versenyeztek egymással a parasz-
tok és munkások közönségességének kiszínezésében, akik darabosnak,
sokszor állatiasnak és brutálisnak tűntek fel előttük. Flaubert és Zola
járt elől ebben, akiknek – állapítja meg Lecigne – Bazin az ellen-
lábasuk: «Flaubert munkásságának mélyén a néptömegek megmagyaráz-
hatatlan gyűlölete húzódik meg. Ő így osztályozta az emberi nemet:
egyesek kéken látnak, mások feketén, a tömeg bestiálisán, ilyen is csak-
nem valamennyi szereplője: bestiálisan látnak, valami öntudatlan és
szörnyű állatiasság miatt gyűlöletesen hatnak. Zola személyei született