Modern katolikus fejek

233
nagy művész, akit csak ismerek, egyszerűsítésre törekedett, igyekezett
megtalálni mindenben a vonalat, az élet szimbolikus mozgását és a
Teremtő pecsétjét. Sőt azt hiszem, hogy a legjobb művészek viselke-
désükben is egyszerűek, testvériesek és jóval tovább és tágabban gyér-
mekek maradnak, mint a többi ember. A művész végül ember, aki
tud szegény lenni.»
1926-ban Bazin Paray-le-Monial-ba zarándokolt s lelkigyakorlata
után ezzel ajánlotta magát az apácák imáiba: «Sokat imádkozzanak értem.
Most már hamarosan számadást kell adnom Istennek s nagyon is súlyos
az író felelőssége!» Erre a felelősségre hivatkozott Bazin akkor is, amikor
regényeinek filmesítési jogát megtagadta a filmvállalatoktól, amelyek
hatalmas összegeket ajánlottak fel, de azt akarták, hogy a szerelmi
jeleneteket a tömegízlésnek megfelelő kiszínezéssel vihessék vászonra.
«Nincs az a pénz, – hangzott Bazin válasza, – amiért megengedhetném,
hogy az én nevemben csak egyetlen lelket is megzavarjanak.»
Franciaországban a nagy író nemcsak – Huet püspök szavával
élve – «a becsületes restek gyönyörűsége-, hanem jobb, vagy bal felé,
de vezére a szellemi mozgalmaknak és a nemzeti életnek. Bazin is,
amíg a toll ki nem esett kezéből, lankadatlanul írta vezércikkeit, ren-
dezett irodalmi és tudományos konferenciákat, előadott a munkásoknak,
lelkesítette az ifjúságot, vezetett jótékonysági műveket és társadalmi
szervezeteket. Élete már 1904-től kezdve – ekkor kelt levele szerint –
«mindjobban szétszóródott, mint minden, ami eltávolodott forrásától,
csörgő víz, vagy felszálló füst.»
Némelyek talán arra következtetnének az eddig mondottakból,
hogy Bazin inkább aszkéta volt, mint író, vagy – mint egy közkeletű
kifejezés hangzik – legfeljebb «rózsavizes kegyes» tollforgató, aki ártat-
lan leánykák és jámbor nénikék szellemi táplálékáról gondoskodik.
Egyáltalán nem. Minden tekintetben igazi író volt, hozzá nagy író.
Bizonyítja, hogy már 1903-ban beválasztották a Francia Akadémiába,
csaknem egyhangúan, bár egykorú lapok szerint ritkán volt annyi pályázó
a megüresedett karosszékre. Bizonyítja az a tény is, hogy szinte
valamennyi regénye a «Revue des deux Mondes» hasábjain jelent meg.
Nemcsak az írói hivatástudat izzott elevenen Bazin lelkében,
hanem égette a művészi becsvágy is s tisztában volt a «mesterségbeli-
kívánalmakkal. Mint Veuillot kidomborítja, Bazin a legnagyobb gonds
dal és szorgalommal hasznosította a művészet eszközeit, tanulmányozta
a nyelvet, gyűjtötte össze a megfigyeléseket és adatokat mindazokról
a helyekről, személyekről és társadalmi rétegekről, amelyeket tárgyalni
kívánt. Talán egy francia író sem utazott annyit, mint ő. Bejárta Francia-
ország minden zugát, felkereste Spanyolországot, Olaszországot, Máltát,
Görögországot, Szíriát, Angliát, Ausztriát, Lengyelországot, Marokkót