Modern katolikus fejek

130
kezményeket vonja maga után, ezek a munkások, akik magánéletükben
keresztények, akaratuk ellenére is a szocializmus eszközeivé, lesznek.-
A legnagyobb odaadással fogott hozzá tehát Harmel szociális tanul-
mányokat végző munkáskörök (cercles ouvriers d'études sociales)
alapításához. Erre vonatkozó elve napjainkban is megszívlelést érdé-
mel: «Az ilyen tanulmányi körök megfelelő működésének legelső fel-
tétele a teljes önkormányzat és függetlenség. Vállalkozók és értelmi-
séghez tartozók szorítkozzanak csupán az irányításra és a tanácsadásra,
de egyedül a munkások legyenek azok, akik szavaznak és határoznak.
Gyámkodást csak az egyházi hatóság által odarendelt pap végezzen,
aki ügyel arra, hogy a hit elvei épségben maradjanak” Amig a de Mun
által szorgalmazott, inkább az értelmiségnek szánt «keresztény szociális
tanulmányi körök» jobbára elméleti kérdésekkel foglalkoztak, addig
Harmel a munkáskörök figyelmét gyakorlati problémák felé terelte,
amilyenek a takarékosság, szövetkezeti mozgalom, munkaszerződés,
munkabér, nyugdíjpénztárak, olcsó kamattal dolgozó hitelintézetek,
kertvárosok stb.
Már 1893-ban országos kongresszusra ültek össze a munkás-
körök. Válasz kívánt lenni ez az értekezlet a szociáldemokraták zürichi
kongresszusára, amely az éles osztályharcot proklamálta. A meghívót,
mint a kongresszus kijelölt elnöke, egy Robert nevű egyszerű lakatos-
munkás írta alá, ami sokak szemében botránynak tűnt fel. A bizalmat-
lanság katolikus körökben is akkora volt, hogy Harmelék alig tudtak
helyiséget kapni a kongresszus megtartására. Ellenállhatatlan tekintélyű
pártfogójuk akadt azonban Langenieux bíboros személyében, aki nem
habozott áldását küldeni a merész kezdeményezésre. A kongresszus
összefoglalta mindazokat a követelményeket, amelyeket a munkásság
a «Rerum Novarum» alapján támaszthat a társadalmi és gazdasági
renddel szemben. «Ha a különböző áramlatokat figyelemmel kísérjük, -
mondotta megnyitó beszédében Robert, a munkáselnök, – meg kell
állapítanunk: a keresztény elvek nélkül lehetetlen megvalósítanunk a
megújhodásnak azt a célját, amelyet kitűztünk. Több oldalról hangoz-
tatták, hogy mozgalmunkban ne csillogtassuk a ,keresztény’ jelzőt, mert
ezzel elidegenítjük a habozókat. Mintha bizony Krisztus nem mindenkit
magához kívánt volna vonzani tanításával! De különben sem szabad
kétértelműséget táplálnunk. Annak kell mutatnunk magunkat, akik
vagyunk. Ha a félénkek mégsem jönnek körünkbe, csak azért nem,
mert félnek a világosságtól. Gyávák ezek s nekünk nem kellenek gyávák.
Egyébként sem a szám teszi a hadseregek erősségét, hanem a fegyverzet
és a belső érték. Azelőtt merészen felvontuk a vörös zászlót, a gyűlölet
és a halál jelképét. Miért szégyelnők akkor magasra emelni a keresztet,
amely az egyetértést és a szeretetet dicsőíti?» De Mun, bár fájlalta,
hogy a kongresszust nem az ő szervezete hívta össze, nem fukarkodott