Modern katolikus fejek

135
ezt az igazságot, hanem a helyes utat is megmutatta: a gazdasági neve-
lésnek fel kell ölelnie az elméletet, de a gyakorlatot is. Előbbi célt szol-
gálják a tanulmányi körök, utóbbit a munkásság által vezetett jóléti
intézmények kiépítése. Az a munkás, aki saját veszteségre-nyereségre
résztvesz szövetkezeteinek és pénzintézeteinek igazgatásában, aki önálló
gazdálkodó a saját kis portáján, az hamar tisztába jön az utópiák lehetet-
lenségével. Igaz, az élet parancsa előbb-utóbb úgyis kikényszeríti ennek
felismerését, még a bolseviki Oroszországban is, de büntetésül elsöpri
az emberi szabadságot.
Két lelki tulajdonságot emel ki Harmel, mint amelyek nélkül
senkisem működhetik közre a szociális kérdés megoldásában. Elenged-
hetetlen feltétel a fizikai munkás őszinte becsülése. «Elképzelhetünk
– mondja Harmel – olyan társadalmat, amelyben nincsenek egyetemi
tanárok, sem ügyvédek, sem művészek, sem költők; de még a legele-
mibb társadalom sem lehet meg munkások nélkül, akik eszükkel és
kezükkel előállítják a létfenntartáshoz szükséges dolgokat: a táplálékot,
a lakást, a ruházatot. A földműves, a kőműves, az ács, a szövóVfonó a
társadalom alapját képezi. Nem véletlenség, hogy Jézus Krisztus, az
emberi tevékenység minden más formáját mellőzve, a munkás létfel-
tételeit választotta.»
A másik feltétel, hogy a munkásokat necsak becsüljük, hanem
szeressük is. «Nem tudom, – írta Vannutelli bíboros abban az előszó-
ban, amellyel Harmel egyik életrajzát tüntette ki, – vajjon Harmel
sokat tanulmányozta-e a könyveket, de kétségtelen, hogy sokat és közel-
ről olvasott a lelkekben. Kiolvasta belőlük azt, hogy ha meg akarjuk
akadályozni a nagytömegek aposztáziáját, becsületesen el kell ismernünk
igazságos jogaikat. Talán ez az oka annak, hogy némely katolikusok
nem fogadták jó szívvel XIII. Leó különböző körleveleit: csak kény-
telen-kelletlen, mintegy kényszerből, meghunyászkodtak előttük. Har-
mel Leóban, éppen ellenkezően, a munkások barátot éreztek.» Valóban,
nem képzelhető el a «Harmel-módszer- e nagy szeretet nélkül. «A mun-
kasoknak ezt a népét, amelyhez mi is tartozunk, – mondotta Harmel
Gibbons bíborosnak, – amelynek sebeit elevenen érezzük, ezt a népet
mi szenvedélyesen szeretjük és szeretnők életünket megsokszorozni,
hogy nagyobb hasznukra lehessünk.- Amikor a gyártelep lelkésze kissé
keserű hangon tett szóvá bizonyos visszásságokat, Harmel ezt írta neki:
«Hogy a munkásoknak vannak hibáik? Igen, nekem is van rengeteg.
Ha tehát az Ön jó papi szíve nem kedvetlenedik el irányomban, miért
kedvetlenednék el munkásaim irányában, akik jobbak, mint én? Ne
higyje, hogy ez atyai elvakultság részemről. Nekem meggyőződésem,
hogy az én kedves munkásaim jobbak, mint mindazok a társadalmi
körök, ahová eddig bepillantást nyertem. Nem tudok reájuk gondolni
anélkül, hogy a szeretet érzése fel ne hevítse lelkemet.»