Modern katolikus fejek

132
hogy a tőke és a munka különérdekei különképviseletre is találjanak,
nem lehet tagadni, hogy nélkülözhetetlen egy magasabbrendű össze-
fogó organizmus, a munkaadókból és munkásokból nem egyénileg,
hanem szervezetileg alakult, vagyis kiküldöttekből álló tanács, vala-
milyen kamarai szerv. A hivatásrendi alakulatoknak, amelyek útján
az olasz fasizmus, részben a hitlerizmus is, méginkább azonban a
«Quadragesimo Anno»-t követő keresztény rendiség próbálja orvosolni
napjaink szociális bajait és igyekszik megvetni egy új társadalom alap-
jait, ezt a legfőbb szabályozó elvét Harmel már hetven évvel ezelőtt
felfedezte és hirdette. A munkások külön szervezkedésének jogát egyéb-
ként Harmel sohasem vonta kétségbe. Azokkal a liberális katolikusokkal
szemben, akik a munkásszervezkedést állhatatosan el akarták gáncsolni,
keményen rögzítette le, hogy a termelési eszközöktől megfosztott
munkásság csak a tömörülés útján szüntetheti meg létbizonytalanságát,
számára tehát a szervezkedés természeti jog annál is inkább, mert a
társulásra való törekvés benne gyökerezik az emberi természetben.
Halhatatlan szavak ezek, amelyek évekkel később pápai tekintéllyel
felruházva jelennek meg a «Rerum Novarum» enciklikában.
Napjainkból visszatekintve egyenesen tragikusnak kell monda-
nunk, hogy Harmel oly sokáig, évtizedeken keresztül magára maradt
meglátásaival. Nem kellett volna várni még 27 évig Franciaországban,
míg megalakul a keresztény munkások szakszervezeti szövetsége, s
talán nem került volna sor a forradalmi szindikalizmus véres kilengé-
seire. A már említett reimsi kongresszus világos határozatokat hozott:
«Minden foglalkozási ágban életre kell hívni a kizárólag munkásokból
álló szakszervezeteket s velük párhuzamosan a munkaadók szindiká-
tusait. Ε kétoldali szervezetek ugyanolyan számban megbízottakat
küldjenek ki s ezek alkossák a foglalkozási ág tanácsát, amely megvitatja
és elintézi a közös érdekű kérdéseket.» Hasonlítsuk össze ezzel azokat
az irányelveket, amelyeket XV. Benedek pápa 1915-ben Olaszország
keresztény gazdasági körei elé tűzött: «Időszerű, hasznos és a keresztény
tanítással megegyező cselekedet, ha egyszerre felállítjuk, de külön-
választva, a munkaadói és a munkásegyesületeket, mindjárt kapcsolatba
hozva őket egymással vegyes bizottságok révén, amelyek megvitatják
és békésen elintézik, az igazságosság és a szeretet jegyében, a kétféle
egyesület tagjai közt támadható konfliktusokat.» Egy nevezetes pásztor-
levélben, amelyet 1919-ben az Egyesült Államok püspöki kara közösen
bocsátott ki, ezeket olvassuk: «Az idő már megérett arra, hogy az egy-
oldal ú harcos szervezeteket, ha nem is válthatjuk fel, legalább kiegé-
szítsuk olyan szervezetekkel, vagy tanácsokkal, amelyek egyenlő arány-
ban munkaadókból és munkásokból állnak. Ezek a közös szervezetek,
vagy tanácsok arra fektetnék a súlyt, ami a két kategóriát közelebb
hozhatja egymáshoz, s a széthúzás szelleme helyett az együttműködés