Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

„Das Ursprüngliche ist das Eigentliche"
- avagy az eredeti és a tényleges
NÁDASDY ÁDÁM
When I began my studies of linguistics, I had assumed that the only true and scientific
explanation for the facts of language was the historical one. At university I learnt from
my masters that this was not so: it was the synchromic rather then the diachronic
approach that gave the real answers. I embraced this view, but was still looking for a
good formulation of what was "wrong" with the historical approach - or rather, in what
sense the historical approach was wrong. It was Prof. Telegdi who gave me the best
wording: "They are wrong because they believe that das Ursprünliche ist das
Eigentliche [the original is the actual]." The present paper explores the meanings of this
statement, looking into what "original" and "actual" may and may not mean, comparing
"actual" with "real", "true", "correct", etc. Several historical and cultural analogies are
cited, like the claim that the centre of the modern city of Split is "actually" Diocletian's
palace. The trouble with historical linguistics is that it assigns a more fundamental existence
to what things were ("the original") than to what they are. For example, it will
teach that in Modern English we address everybody with the polite form (you) - but
obviously, if the familiar form (thou) is no longer used, then you can no longer be
regarded as "actually" being the polite form.
Amikor beiratkoztam az egyetemre, mint minden normális laikus, én is úgy gondoltam,
hogy a nyelvészet igazi tudományos területe a történetiség, hogy csakis
a történeti nyelvészet tud magyarázatot adni a nyelv jelenségeire. Azután elkezdtem
nyelvészeti tanulmányaimat - ez a hatvanas évek közepén volt - és
egyre több helyről hallottam (így elsősorban Antal Lászlótól, akinek remek
bevezető előadásait hallgattam), hogy ez nem így van, hogy a történeti nyelvészet
távolról sem azonos a nyelvtudománnyal, és hogy inkább - ahogy akkor
mondták - a „strukturális nyelvészet" az igazi.
Dehát mi a baj a történeti nyelvészettel? - kérdeztem magamban. Hiszen
rengeteg izgalmas - hogy ne mondjam: leleplező - tényt tár elénk, sok rejtett
összefüggésre mutat rá, és a felszíni káosz mögött megmutatja a tulajdonképpeni
kozmoszt. Persze, nyilván nem tud mindenre magyarázatot adni - dehát ezt semmilyen
tudománytól nem várhatjuk. Megismertem a kor modern nyelvészeti irodalmát,
Saussure-t és Bloomfieldet, és megtanultam érveiket, amelyek a szinkrón
nyelvészet primátusát, a rendszer elsődlegességét támasztják alá. Mégis kielégületlen
maradtam: néha úgy éreztem, a strukturális elvet valamiféle hitelvként