Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

RADIX ÉS AFFIXUM AZ ORIENTÁLIS NYELVEK GRAMMATIKÁIBAN (16-17. SZ.) 93
A radix tehát az alapszó, a gyökér, melyhez különböző toldalékok járulhatnak
a ragozás és képzés során. A sémi nyelveknek azonban van egy sajátsága,
ebben osztozik az arab, a héber és a szír, - és hozzátehetjük, a perzsa is, kivételesen,
mint indoeurópai nyelv -, mely a ragozott szóhoz, igéhez és főnévhez
egyaránt, további, névmási elemeket illeszthet. Ezt az eljárást a latin nem ismeri,
így a szerkezet leírása új feladat elé állította a klasszikus tradíción nevelkedett
tudóst, elsőként Reuchlint. A héberben ugyanis a „személynévmások rendszerét
szavak és ragok funkcionálisan összehangolt, egymást kiegészítő együttese
alkotja. ... a személynévmás mint szó ... a nominativusi funkcióra szorítkozik,
egyéb eseteinek (a birtokos és a tárgyesetnek) szerepét pedig ragoknak, éspedig
ugyanazon ragoknak a sora látja el. Ezek a ragok utalnak esetenként a birtokosnak,
ül. a tárgynak a személyére, aszerint, hogy a rag főnévhez vagy igéhez csatlakozik"
(Telegdi 1990. 9-10).
A középkori arab, majd az arra épülő zsidó grammatikai hagyományban
ezeket a szóhoz illesztett enklitikus toldalékokat funkciójuk alapján névmásoknak
nevezték. 5 Reuchlin átveszi ezt a meghatározást és latin nyelvű héber grammatikájában
ő is különbséget tesz a kétféle névmás között és azokat pronomen
separatum, ül. pronomen affixum, azaz önálló és kapcsolt névmásnak nevezi.
Ez az a pont, ahol Sylvester János hasonlóságot talált, mégpedig megalapozott,
ha nem is minden részletre kiterjedő azonosságot a két nyelv között. Ezt a
kérdést részletezi Telegdi Zsigmond idézett Bacher-előadásában.
Az affixum szó tehát mint a pronomen-hez kapcsolt jelző jelenik meg először
Reuchlin munkájában egy sajátos toldalék neveként, mely vagy alapszóhoz,
vagy már ragozott, képzett, tehát toldalékolt szóhoz járulhatott, mint egy enklitikus,
hangsúly nélküli, rag-szerű elem. Soha nem kapcsolódhatott azonban egy
modern értelemben vett „tő"-höz. 6
4. Reuchlin grammatikájának megjelenése után gombamódra szaporodnak a
héber grammatikák. Egyre részletesebb, kimerítőbb leírásokat adnak a héber
nyelvről, ugyanakkor mindjobban eltávolodnak a zsidó-arab grammatikai hagyománytól
és idomulnak a latin iskolai nyelvtan mintájához. 7 A század közepétől
eltűnnek a grammatikákból a korábbi, az európaiak számára furcsa és idegen
5
Delbrück szerint (1919. 26) a Reuchlin által közvetített zsidó hagyomány révén terjedt el
általánosan az a nézet, hogy az igei személyragok névmási eredtüek. (Vö. Révai felfogását a
kérdésről Telegdi Zsigmond tanulmányában.) A 17. sz-ban kiadott első arab grammmatika, az
Ajurumiya fordítója is hasonlóan járt el: az arab mudmar latin megfelelője fordításában pronomen
personale, ill. affixus (Troupeau 1962. 362).
6
Percival (1984. 1992) Reuchlin szóhasználatában a modern „rag"-fogalom meglétét véli
felfedezni. Ebben téved, Reuchlin önmagában nem is használja az affixum terminust, csak a
pronomen affixum formában, mely egyértelműen egy névmási toldalékra utal (Jeremiás 1998a).
7 A terminológia változását Buxtorf műveiben (affixa - suffixa) 1. Jeremiás, 1998a.
Nyelvtudományi Közlemények 95 1996-1997.