Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

242 KASSAI ILONA
amikor hosszú éveket szentelt a hangtan történetének egy olyan korban, melyben
nemhogy a tudománytörténetnek, de a nyelvtörténetnek sem volt nagy becsülete
hivatalos kutatói körökben. Pedig pontosan nyelvtörténeti kutatásaiban
avantgárd módon, szokatlanul modern szemlélettel közelített ismert kérdésekhez,
s ezeket a modern hangkutatás eszközeivel és módszereivel próbálta meg -
sikerrel - vallatóra fogni (ld. pl. Ómagyar hangváltozások akusztikai vetületéről.
ANyT 10(1974): 197-202). Ugyancsak előőrsként írt monográfiát a gyermeknyelvről
1953-ban, s a nemrégiben fellendült nemzetközi diskurzuskutatásban
divatossá vált beszélői/hallgatói visszajelzés (feedback) árnyalt elemzését is már
a 70-es években felvetette mint kutatási témát: részletes tervet készített a hümmögés
vizsgálatához.
Igazi tudós volt a tekintetben is, hogy jobban izgatta maga a megoldandó
probléma, mint a megoldás révén elnyerhető előnyök (hivatalos elismerés, felívelő
karrier). így érthető meg, hogy aktív éveiben publikációinak sem számát,
sem terjedelmét tekintve nem volt különösebben termékenynek mondható, s a
ranglétrán is csupán a tudományos munkatársi beosztásig „vitte". A Bevezetés a
fonetikába és A gyermek nyelve című főiskolai jegyzetek mellett rövid, néhány
oldalas tanulmányokat, kongresszusi előadásokat, filológiai pontosításokat, etimológiai
magyarázatokat találunk a publikációs jegyzékben. Ám tudományos
érték szempontjából vitán felül áll a kiemelkedő teljesítmény, hiszen két említett
főiskolai jegyzete az 50-es évektől kezdve hallgatók ezreit vezette be a címben
foglalt tárgykörökbe; az ő nevéhez fűződik a hangkapcsolódások máig érvényben
lévő osztályozása, melyet 1958-ban tett közzé (A hangkapcsolódások osztályozásáról.
NytudÉrt 17:130-133); 1-2 oldalas írásai fontos, nemegyszer perdöntő
adalékokat közölnek vitás vagy vitatott kérdésekről; többször, több szempontból
elővette például a NI hang kérdését, amelynek a rendszertani besorolása még ma
sem egyértelműen tisztázott; etimológiái sem hétköznapi gondolkodásról tanúskodnak
(1. pl. A lüke szó eredete és a kretinizmus. Nyr 83 (1959): 112-5).
Nyugállományba vonulását követően - mindenki számára váratlanul -
hiányzó szintézisekkel ajándékozta meg az általa művelt szakterületeket. így jelent
meg 1980-ban felbecsülhetetlen tudományos értékű fonetikatörténete, amely
meghozta számára a kandidátusi fokozatot, A magyar leíró hangtan története az
újgrammatikusokig címmel. Ebben kimutatja, milyen magas szinten foglalkoztak
a megelőző korszakokban olyan beszédvonatkozásokkal, amelyeket a modern
tudomány csak mostanában kezd felvetni, amelyeket tehát a jelenben élve fehér
foltnak gondoltunk. Elég, ha csupán Kalmár Györgyre utalunk, aki már a 18.
században hangszociológiai megjegyzéseket tett, és értekezett a beszédhibák és
a hangváltozások ma sem közhelynek minősülő párhuzamáról. 1982-ben újabb
szintézis következett. Vértes O. András a fonetika új ágát képviselő akusztikai
vizsgálattal elemezte a magyar beszédhangokat, és kritikailag értékelve a rendelkezésre
álló eredményeket a saját eredményeivel egészítette ki, és hozta szin-
Nyelvtudományi Közlemények 95. 1996-1997.