Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

EMLÉKEZÉS VÉGH JÓZSEF PROFESSZORRA 1912-1997 237
Végh József rendkívüli - szervezéssel összefüggő - emberi tulajdonságai
ebben az akcióban is nagyon szépen megmutatkoztak. Ezt a tudományosan fontos
anyaggyűjtő és szakember-utánpótlást nevelő mozgalmat „nemzeti üggyé"
tette abban az időben, amikor jóformán csak blankettán előírt sablonokban gondolkoztak
a „néphagyomány és a nemzeti művelődés" összefüggéseiről.
Hadd említsem meg, hogy ez az akció készítette elő a magyar földrajzi nevek
összegyűjtésének - a tudomány története szempontjából - páratlan akcióját:
bebizonyosodott, hogy ebben is helye van az önkéntes („laikus") gyűjtőknek.
Nem tudom megállni, hogy ezzel kapcsolatban ne idézzem itt Szabó T. Attilának
egy szépen megformált megállapítását (egy Végh Józsefhez intézett leveléből):
„Látszik, hogy az a tudományos gőg, amellyel a mi szakember köreink el szokták
utasítani a »dilettánsok« munkakészségét, teljesen értelmetlen, hiszen szakember
vezetőkkel az avatatlanok is el tudnak végezni olyan munkát, amelyet a
szakemberek - nem utolsó sorban kényelemből - nem végeznek, nem végezhetnek
el." (Kolozsvár, 1982. október 8.)
Mindkét mozgalom részévé vált a honismereti mozgalomnak, amely az
egyik legjelentősebb kulturális mozgalom volt Magyarországon azokban az évtizedekben.
Ezen akciók csaknem valamennyi szakaszában meghatározó szerepe
volt Végh Józsefnek, aki a jó ügy érdekében szót tudott érteni azokkal, akiktől
az akció léte és anyagi helyzete függött. Sokan csodáltuk azt a képességét,
amellyel szinte mindenkiből ki tudta hozni a jót, meg tudta nyerni a jó ügy támogatására.
Ezeknek a tulajdonságainak, valamint annak, hogy megtartotta a barátság művészetét
egy olyan világban, amikor mindenki befelé fordult, sok jó barátot köszönhetett.
A legtöbbnek a nevét már említettem valamilyen formában; hadd tegyem
hozzá Balassa Ivánét, aki egyetemista társa volt, Hadrovics Lászlóét és Kiss Jenőét.
5. Néhány megjegyzés Végh József tudománytörténeti helyéről
A rendszeres nyelvtudománytörténet - ha lesz ilyen Magyarországon - nyilván
fel fogja dolgozni Végh József munkásságát és kijelöli a helyét a magyar nyelvészek
Athenaeumában. Én erre itt nem vállalkozhatom több okból sem. Az első
okom az, hogy régi barátságunk nagyon elfogulttá tenne (bár az ő esetében egy
kis kompenzáló elfogultság nagyon is jogos volna). A második okom az, hogy
Debrecennek, a debreceni Tisza István Tudományegyetemnek és a debreceni
Református Kollégium Tanárképző Intézetének a történetét a kilencvenes években
újra elő kellene venni (erre nyilván egy egész csapat kell, amelyben feltétlenül
szükség lesz egy nyelvészre). A harmadik okom, hogy az alcímben jelzett
feladat egy önálló könyvméretű monográfiát igényelne (remélhetőleg a jövőben
lesz olyan - doktori disszertációt készítő - nyelvész, aki felvállalja ezt a témát).
Nyelvtudományi Közlemények 95 1996-1997.