Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

84 HAJDÚ PÉTER
gesen hangzott sokak számára, de az akkori időkben üdítően friss hangnemet
tükröztetett, amelyet a hozzászóló később némileg enyhített és kevésbé kategorikusan
- inkább a Telegdi szellemének megfelelően - alkalmazott. Telegdi
ugyanis a történeti kutatás és a tartalmi elemzés mellett is kiállt, s ezt helyesen
cselekedte, mert az általa szorgalmazott eljárások - bár nem formál(hat)ták át
egyik napról a másikra a magyarországi nyelvészet állapotát - alkalmasak és
égetően szükségesek voltak az új nyelvészeti trendek behozatalához és lassan
fokozódó érvényesüléséhez.
Ezen a vitán nem szólalhattam meg, mert éppen négy hónapos finnországi
ösztöndíjam boldog napjait töltöttem távol mindenféle tudománypolitikától.
Később mégis alkalmam nyílt ezzel kapcsolatos álláspontom megnyilvánítására:
munkáimban és egy 1968-ban Debrecenben tartott országos konferencián, amelynek
a témája ugyanaz volt mint az 1961. évben tartotté. Nyilván azért volt szükség
erre az újabb értekezletre, mert a magyar nyelvtudomány a maga egészében
nem tudta megváltoztatni arculatát. A szakmai szekértáborok közötti helyzet
nem volt oly feszült, mint régebben, ám a speciális és az általános viszonyában
csak lassú változások történtek. A debreceni konferencia anyaga Általános
nyelvészetünk helyzete. Az alkalmazott nyelvészet helyzete Magyarországon
címmel kis példányszámú sokszorosított füzetben jelent meg, amely ma már alig
érhető el (1969. MTA KESz Budapest). Az első téma vitaindító referátumát
Telegdi Zsigmond tartotta, amelynek a hangneme és a mondanivalója lényegében
- bizonyos eredmények elismerésével - az 1961. évi program gyorsítását
célozta meg.
Ez alkalommal módomban állt arról beszámolni, hogy a modern nyelvészeti
áramlatok tanulságait a finnugrisztika és egyéb speciális nyelvészetek is hasznosíthatják,
ahogyan ezt néhány külföldi és egy-két hazai példa is tanúsítja. Hangoztattam
továbbá, hogy minél változatosabban vannak képviselve a nyelvészeti
irányzatok egy-egy országban, annál kedvezőbb a teljesítmények megítélése.
Majd így folytattam: „Vita alakult ki a referátumnak egyik megállapítása körül,
amely szerint a Nyelvtudományi Intézet mostohán bánt az általános
nyelvészettel. Ez az észrevétel, ahogy itten tapasztalom, némileg nyugtalanítja a
Nyelvtudományi Intézet jelenlevő vezetőit. Az intézet hajdani munkatársaként
megértem, hogy nem kellemes dolog... ilyen bírálatot hallani. Mégis... Telegdi
elvtársnak alighanem igaza van: az általános nyelvészet... egy kissé háttérbe
került a Nyelvtudományi Intézet tevékenységében... Igaz ugyan, hogy tudtommal
1961-ben megalakult az általános nyelvészeti munkacsoport, de az intézet
munkatársainak csak egy igen kis töredéke vett részt ennek az osztálynak a
munkájában, sőt lényegében elég laza szálak fűzték ezt a munkaközösséget az
intézetben folyó egyéb kutatásokhoz. E helyzet bizonyos fokig érthető: a munkatársak
többsége a folyó kollektív munkákkal annyira el volt foglalva, hogy... a
tervmunkálatoknak az elméleti vonatkozásaival alig tudtak foglalkozni... Nem
Nyelvtudományi Közlemények 95. 1996-1997.